A hétvége unalmasan telt, semmi érdekeset nem csináltunk, kitakarítottam a fél házat, másik felét pedig Nicole-ra hagytam. Ne csak én szenvedjek egész végig, nemde?!
Hétfőn egy csésze kávéval kezdtem a napot a munkahelyemen, majd vártam, hogy megérkezzen a kis hölgy.
Miután megérkezett gyorsan megcsinálták a sminkjét, majd ráadták az első szettet. Borzalmas volt, egyszerűen alig tudtam haladni a munkámmal. Folyamatosan nyafogott, ha valami nem úgy volt, ahogy ő szerette volna.
Pedig azt mondták, hogy jó vele együtt dolgozni. Hahh, meg sem lepődök, mindig ezt mondják, aztán itt megmutatják, hogy milyenek is valójában.
A vége felé már a hajamat téptem, a negyedik szünetet tartottuk, nem győztem elszámolni tízig, hogy ne osszam ki. Viszont néha-néha volt pár jó megjegyzése is; tetszik a ruha, tetszik a smink.
Legalább ezekkel elégedett volt.

- Köszönöm, nagyon jó munkát végeztek - hajolt meg, majd elindult az öltözőbe. Viszonoztam a meghajlást, de nem szólaltam meg. Féltem, hogy más csúszna ki a számon, mint aminek kéne. Miután eltűnt a látókörömből örömtáncot járva mentem el a kisboltba, hogy vegyek valami harapnivalót.
Lassan megjön az a pár srác, akiről beszélt az öreg a telefonba.
Kíváncsi vagyok, hogy milyenek lesznek. Ennél a lánynál csak jobbak lehetnek, de komolyan! Ha nem, én esküszöm fejbe lövöm magam, amint hazaérek.

Visszabaktattam, majd vártam, s vártam. Már fél órája itt kéne lenniük. Ha felültettek, nem tudom mit csinálok.
Hétfő van, és fáradt is vagyok, kikészítettek mára, pedig csak egy személlyel dolgoztam eddig. Pedig napi négy-öt emberrel minimum szoktam.
Elfeküdtem a kanapén, ami bent volt a kis helységben, majd behunytam a szemem, s persze, hogy ekkor nyílt az ajtó, s hangoskodó férfi hangok csapták meg a fülemet.
- És még pihenni sem tudok - nyöszörögve ültem fel, majd felálltam, s a hangirányába indultam. Hat fiú állt nekem háttal.
- Hol a fotós? - kérdezi az egyik.
- Most komolyan elment, mert késtünk? - így a másik.
- Nyugi srácok, biztosan mindjárt itt lesz - hallottam meg egy ismerős hangot, de meg nem tudom mondani, hogy honnan volt ennyire ismerős.
- Na persze, chhh - fújtatott.
- Khmmm - köszörültem meg a torkomat, mire mindannyian megfordultak. Mindenkit egyesével végig mértem, majd az egymás mellett álló két srácra bámultam - jé.zu.som. Ti ketten  - mutattam Chunjira és Changjora - mi a fenét kerestek itt? - léptem egyet hátra, mire ők szélesen elmosolyodtak, miután felébredtek az enyhe sokkból.
- Áááá, tudtam én! - kiáltott fel Changjo - vagy is csak sejtettem, hogy veled lesz ma dolgunk - kacsintott. Sokkal másabb volt, mint mikor találkoztunk, nem tetszett ez az énje.
Nem foglalkozva vele a lényegre tértem; - Késtetek! - mormogtam - tudjátok, hogy több, mint fél órát? Merre járatok? Waaahh, nem hiszem el - fogtam meg a fejemet - na mindegy, lássunk neki - erőltettem magamra egy mosolyt.
- Katy, kérlek ne légy dühös. Eltévedtünk idefelé - szólalt meg Chunji.Bólintottam, majd bocsánatot kértem a mogorvaságom miatt, megmagyaráztam, hogy mért voltam ilyen, majd mindenki bemutatkozott, én szintúgy. 

- Csak kíváncsi voltam - vont vállat. 
- Igen, én is kíváncsi szoktam lenni, de ez nagyon érdeklődő volt. Na, bökd ki - mutattam felé villámmal. Kicsit bebandzsított, ráfókuszált a villámra, olyan tekintetet vágott, mint aki azt hiszi, hogy most kiszúróm a látószervét, s így örökre megfosztom a világ látványáról. 
Erre csak egy bugyuta vigyort villantottam, majd vállat vontam; - Hagyjuk - sóhajtottam fel. Úgy voltam vele, hogyha nem mondja el önszántából, akkor nem kell nyaggatni. Nem akarja, ez van. Tulajdonképpen nem is érdekelt.........annyira. 

- Srácok, - szólalt meg Nicole, mind a két srác felé kapta a tekintetét - a haverjaitok is ilyen helyesek, mint ti? - ekkor jött el az a pillanat, hogy nem Changjo, hanem az én szememet szúrnám ki legszívesebben. Tegyük hozzá, majdnem sikerült a körmömmel, mire felszisszentem, de az asztaltársaságom le se kakkantotta. Na szép. 
- Tulajdonképpen, csak "helyes" haverjaink vannak - a mondat végén egy űberszexi mosolyt láthattunk Changjo-tól, amitől Nic kis híján felsikoltott.
Ennél rosszabb már nem lehet ez a nap, komolyan. A bal szememet fogva néztem végig a társaságon, Chunji elpirult egy picit, gondolom drága barátnőm kérdése miatt. Changjo még mindig vigyorgott, mint a tejbe tök. Nicole pedig csak pislogott rájuk, szeméből boldogság áradt, nem csodálom. 
- Be is mutattok nekik? - most komolyan egy olyan találkozón kérdezi ezt meg, ahol mind a kettőnknek lehetne partnere. Mármint gondolom, akik bejönnek és ránk néznek, úgy sejtik, hogy dupla-randin vagyunk. 
Látszott mind a kettő hímneműn, hogy meglepődtek, tuti szarul esett nekik ez a kérdés. Kifejezetten bunkó volt most Nicole. Bocsánatkérőn néztem a srácokra, majd barátnőmre, akit a tekintetemmel legszívesebben felnyársaltam volna, és megsütöttem volna egy szalonna mellett.
Bocsánatot kért, mire a társaság ellenkező neme csak a fejét rázta, majd egy "szívesen bemutatunk a többieknek is titeket"-et mormogtak. 

Ez a kis nézeteltérésnek nem nevezhető dolog után, még vagy egy fél órát beszélgettünk, elnevettük néha magunkat, mikor elmeséltünk néhány viccesebb sztorit. Élveztem, és hál' istennek több ciki helyzetbe nem kerültünk a nagyszájú Nicole-nak köszönhetően, amiért rettentően hálás voltam.
Elköszöntünk tőlük, majd -kikönyörögtem, hogy én vezethessek-, hazaindultunk. Nem voltam fáradt, de nem is voltam már olyan hiper-energikusan feldobódva sem. 

- Nézünk valami filmet? - kérdezte Nic, mikor beléptünk a lakás ajtaján. 
- Ahj, nincs kedvem semmihez, de berakhatunk valamit, nem ígérem, hogy nézni is fogom, valahogy most nem megy. Nem tudom, hogy miért nem - ráztam a fejem, majd ledobtam a cuccaimat a kanapéra. 
- Elmegyek fürdeni, utána mehet, rendben? - mentem be a fürdőszobába. Választ nem kaptam, de tuti, hogy bólintott. 
Gyorsan lekapkodtam a ruháimat, majd beálltam a zuhany alá.

Egész végig azon gondolkoztam, hogy milyen volt a ma délután. Chunji mosolya, Changjo tekintete. Egyszerűen akármelyikre gondoltam, bizseregni kezdett a pocakom. Azt mondogattam magamban, hogy ez lehetetlen, de ki tudja. Mind a kettőben megfogott valami? Nem tudom, erre még rossz gondolni is. Nem szeretnék semmi viszonyba kerülni egyik fiúval sem. 
Changjon is gondolkoztam, a fotós dolog miatt. Miért kérdezősködött ennyit? Annyira furcsa volt minden.

Kikászálódtam a zuhany alól, rendbe szedtem magam, majd kitrappoltam a nappaliba. Nicole a kanapén feküdt, nem láttam, hogy a szeme nyitva van vagy nincs, ezért közelebb mentem hozzá, hogy jobban szemügyre vegyem. 
Oké, a barátnőmnél benyomódott a "szundi" gomb.Nem lett volna szívem felkelteni, rátettem egy plédet, majd elvonultam a privát szférámba, ahol nekiálltam átnézni a következő hét rendeléseit, legfőképpen a hétfőit. Hogy kiket kell fotózni, hánykor és persze, hogy hányan lesznek. 
Nem nagyon tartottam fejben, hogy kikkel telefonáltam, a mobil hívások után beírtam egyből a kis noteszembe a vendégeket, aztán törlődtek is a memóriámból, annyi mindent kellett csinálnom, nem tudtam pontosan fejben tartani, hogy éppen xy időben kiket kell fényképeznem. 
Először egy huszonöt éves lány fog jönni hozzám, akinek éppen egy reklámhoz kellenek képek. Hát azok eltartanak egy három órába, mire meglesznek azok a pózok, azok a ruhák, amik majd kelleni fognak, plusz persze a kép beállítások. Nem kis munkába fog telni, de jobb szakmát nem választhattam volna. Imádok fotózni.
Aztán a lány után, valami idősebb emberke telefonált, hogy el a tudnám vállalni pár alkalmazottját, mert valamit ők képviselnek, kíváncsi vagyok, hogy mennyire lesznek szétcsúszva és mennyi időmbe fog telni, mire lefotózom  őket, és kiválasztanak pár képet, amire szükségük van.Mivel az emberke nem mondta, hogy pontosan hányan lesznek, de azt mondta készüljek úgy, hogy nem ketten és nem is hárman jönnek. Előre félek. Úgy érzem, hogy több embert nagyon nem is kéne vállalnom, és mindenkit arrébb kéne tolnom egy nappal, de az nagyon sok macera lenne. 
Fejem az asztalra bukott, s ennek köszönhetően megrepedt. Az üvegasztal hatalma. Komolyan, csak én lehetek ennyire szerencsétlen?!

Másnap reggel finom illatokra keltem, ami a konyha felől jött. Imádtam, mikor Nicole főzött. Isteniek voltak az ételei, habár nem nagyon van ideje rá, mivel folyamatosan dolgoznia kell, így hét közben nagyon ritka, ha finomat tudunk enni. Nekem nem a tehetségem a főzés, de néha tényleg jól sikerülnek dolgok, aminek nagyon örülök. Olyankor büszkeség tölt el.

Nagyon utáltam Nicole-t, hogy elrángatott erre a bugyuta partyra.
- Katy, legalább csinálj úgy, mint, aki élvezi - sóhajtott fel barátnőm.
- Mért színleljek? Utálom az ilyen helyeket, te is nagyon jól tudod! - mormogtam. A munkahelyen mindenki lenézett, amiért
nem jártam el bulizni, nem ismerkedtem, nem voltam párkapcsolatban. Úgy döntöttem, hogy megpróbálok változtatni az életemen.
Első lépés: Elmegyek olyan rendezvényekre, amiket más cégek szerveztek, persze, csak Nicole-lal karöltve. Nélküle nem
szívesen mentem sehová.
Második lépés: Megpróbálom jól érezni magam, próbálok jó benyomást kelteni. Viszont nekem ez eléggé nehezen ment.
- Tudom, hogy miért vagy mindig így befordulva! - kiáltott fel fülig érő szájjal barátnőm.
- Na neee . Még én sem tudom - forgattam szemeim.
- Pasi kell neked - bokszolt vállamba.  Igen, biztosan egy pasira van szükségem, azok után, ami történt köztem és Jaehyun között történt. Szépen lelépett a húgommal, aki persze sokkal szebb volt, mint én, de akkor is.
Egy pasi, aki állítólag szeret téged, hogy képes ilyenre? Egy testvér, aki a véred, akivel felnőttél, hogy a fenébe vetemedik erre?
Ha rájuk gondolok egyszerűen felfordul a gyomrom, gusztustalan. Még mindig nagyon fáj, amit tettek velem. Soha nem fogom megbocsájtani nekik.

- Szerintem ezt a pasis dolgot hagyjuk - ráztam a fejem.
- Katy, még mindig miatta van?
Erre nem válaszoltam, csak elfordítottam a tekintetem. Nagyon is jól tudta, hogy nem megy egy könnyen a felejtés, de mivel csak jót akart nekem, díjaztam valamilyen szinten. Tudom, hogy csak azt szeretné, hogy boldog legyek.
- Nenenenenene. Édesem, az már lassan két éve volt - szomorkodott -, de megértelek, viszont ideje tovább lépni! Szóval, gyere
bemutatlak neki - mutatott egy barna hajú férfira, nem tudnám másképp jellemezni; gomba alakú volt a haja. Nagyon jól állt neki, mi tagadás.

- Elnézést - szólította meg a férfit, aki háttal állt nekünk. Nem fordult meg, így megkocogtatta a vállát, mire ránk nézett.
- Oh, elnézést - mosolygott - éppen a barátommal, ChanHee-vel társalogtam - bökött a szöszi felé. Hűűűű, ez igen apám! Jó féle, jó féle. Játszódott le barátnőm arcán, amint meglátta az eddig takarásban lévő férfit. Majdnem elnevettem magam, mivel csak én ismertem azt a tekintetét. Habár tényleg nem rossz. Egyik sem! Sőt... kifejezetten jól festenek.
 - Én Nicole vagyok, ő pedig a barátnőm Katy - mutogatott barátnőm.
- Örvendek. Choi JongHyun, de szólítsatok csak Changjo-nak.
- Amúgy engem meg Chunji-nak. Nem értem, hogy miért ChanHee-ként "mutattál be" - fordult barátjához - komolyan?! Te is tudod, hogy nem nagyon használom azt a nevemet - morgott az orra alatt.
- Úgy érzem, nagyon hasonlítotok - bökött oldalba Nic.
- Jól mulatsz rajtam mindig - vontam vállat - , de amint látom Changjo is el van.

Ahogy elnéztem a két férfit az ugrott be, hogy én is ilyen szoktam lenni, mikor éppen nem tetszik valami, és Nicole-lal vitázok. Vagy csak szimplán dörmögök valamit az orrom alatt, amit ő persze meghall, ennek köszönhetően pedig piszkálódunk. Komolyan, mint a gyerekek!
- Azt hiszem elrontottuk a meghitt beszélgetéseteket, sajnáljuk - motyogtam - örültem - meg mi egymás, de ezt már nem mondtam, csak elfordultam, hogy induljak. Már későre járt és kezdtem fáradni, plusz nem nagyon volt értelme maradnom.
- Katy - ragadta meg barátnőm az alkaromat, majd mikor visszafordultunk a két fiú enyhe mosollyal ajkukon, bánattal szemükben tekintettek ránk - mit szólnátok, ha összeülnénk jövőhét pénteken egy kávézóban? - na ne, már csak ez hiányzott. Ennyire azt akarja, hogy pasim legyen?! De mért?! Teljes mértékben meg vagyok egyedül.
- Benne vagyok - bólintottak egyszerre - hánykor és hol?
- Tessék itt a számom - adott át egy névjegykártyát Nicole - valamelyikőtök majd csörgessen meg, én pedig visszahívom és megbeszéljük. Katy-t pedig majd értesítem, hiszen úgy is együtt lakunk - kacsintott rám, mire én csak keserűen elhúztam szám sarkát.
- Rendben, akkor pénteken - intettek, én csak biccentettem, majd meg sem várva barátnőmet kitrappoltam a teremből egyenesen a kocsinkig. Hál' istennek nálam volt a slusszkulcs, beültem, s vártam, hogy lakótársam is megérkezzen.
Amint beült az autóba, meg sem vártam, hogy becsukja a jármű ajtaját, már indítottam is a motort. Hazáig egy szót sem szóltam, otthon is csak egy jóéjt-et mormogtam, majd elmentem aludni.
Lehet, hogy csak az álmosság tette velem, hogy így reagáltam, de Ő is nagyon jól tudta, hogy nem szeretem, ha beleszólnak az életembe. Nicole most pedig azt tette. Mérges voltam, s alig vártam, hogy végre álomra hajtsam a fejem. Holnap szombat, legalább lazíthatok egy kicsit, s átgondolhatom, hogy helyes-e , amit csináltunk. Vadidegenek. Nem is beszéltem velük három szónál többet, erre Nicole, - mint mindig - elintézi, hogy hülyén érezzem magam.
Esélyem sem volt megismerkedni velük, hiszen magukkal voltak elfoglalva. Akkor egy hét után másabb lesz bármi is?  Kétlem.
Szerintem ez az egész úgy el van cseszve, ahogy van!

Mikor az ember szerelmes, folyamatosan mosolyog, mindenkivel kedves, szorgos, jól végzi a dolgait és még sorolhatnám. 

Nos, ez történt a mi kis Hyeri is, aki egy hétköznapi lány. Viszont múltkor mikor sétált haza, az egyik parkban meglátott egy fiút, aztán másnap is, harmadnap, negyed nap,. Az ötödik napon mellette sétált el a parkban, mert már egyszerűen nem bírta ki, hogy ne menjen el mellette. Erősen be volt parfümözve, így a lány is érezhette csábító illatát. Fekete nadrágban, cipőben és egy szövetkabátban ült a padon. Egyszóval minden gönce sötét volt.Túl sötét. De hát manapság az emberek mindenféle divatot követnek, a színestől a színtelenig.  Kissé fújt a szél, borús volt az idő, szóval érthető, hogy nem strandnadrágban mászkált kint. 
Hyeri-n egy vékonyabb széldzseki szerűség volt, ami mondhatni teljesen felfogta a szelet, nem fázott. 
A fiú mormogott valamit, amikor elment mellette, így hátra fordult; - Elnézést - szólította meg a fiút, aki lehajtott fejjel üldögélt - nekem szándékozta a mondani valóját? Vagy csak hangosan gondolkozott? - pislogott a lány. 
- Igen, hozzád beszéltem - emelte fel a fejét, hogy a lány szemeibe nézzen - minden délután ilyen tájban erre sétálsz. Mért? - tette fel a kérdést, mire Hyeri teljesen meglepődött a kérdés hallatán. Mért faggatja ez az ember?! Mit akar tőle?
Egy csomó hasonló kérdés futott át az agyán, de ő volt a buta, mivel ha nem akar ennyire a fiú közelébe menni, nem lett volna ez. Erre a kérdések után nem sokkal rá is jött, de már nem tudja visszaforgatni az időt, nemde?!
- Mivel iskolába járok. Ez az út a legrövidebb, hogy hazajussak - válaszolt nagy nehezen, mikor észbe kapott, hogy még mindig a válaszára várnak. 
- Még egy kérdés. Most mért jöttél el erre, mikor mindig egyenesen mész? - húzta fel a szemöldökét a srác. Látszott ajka sarkában egy halovány mosoly, de Hyeri most nem tudott erre koncentrálni. Mivel ez a kérdés még jobban ledöbbentette, mint az előző. 
- Ö..Ö.. izé.. - kezdett el dadogni - fogalmam sincs, hogy mért jöttem erre - kicsit füllentett, de mit is tartozik egy idegenre, hogy éppen megakarta csodálni, hogy ki is ül azon a nyamvadt fapadon?!
- Jól van, Jól van - kezdett el kacagni a fiú, akinek még mindig nem tudta a nevét szerencsétlen "kislány" - nem kell válaszolnod, ha nem szeretnél, csak furcsállottam . Amúgy Jiyong vagyok. Kwon Jiyong - nyújtott kezet a lánynak. 
Hyeri kissé félve, de elfogadta azt, majd kezet ráztak: - Hyeri vagyok - többet nem mondott, ennyi legyen elég a srácnak, akit még amúgy sem ismer nagyon - megtudhatom, hogy mit csinálsz mindig egyedül ezen a padon? - tette fel a kérdést. 
- Khm .. - köszörülte meg a torkát - mivel még nem ismerlek, nem tudom, hogy megbízhatok-e benned, úgyhogy ha nem bánod, ezt nem mondanám még el neked - hajtotta le fejét.
- Ne haragudj, nem akartam - kezdett el egyből szabadkozni  Hyeri, mire Jiyong -, mint megtudtuk a nevét - elcsitította. 

Remélem tetszeni fog, jó olvasást drágáim!:) 




  

 "... Az érzés, hogy bántod, akit a világon a legjobban szeretsz, belülről szétmar. Már nem tudsz normálisan gondolkozni, nem tudod, hogy pontosan mit csinál. Úgy érzed, hogy teljesen becsavarodtál. 
Minden nap felemlegeti azokat a dolgokat, amiket tettél, minden pillanatban a fejedhez vágja, hogy nem tudja megbocsájtani soha többé, a tetteidet. Próbálja, de nem megy neki.A világon a legszörnyűbb ezeket a szavakat hallani/látni. 
Aztán, mikor eljön a találkátok ideje, akkor úgy csináltok, mintha semmi sem történt volna. Mosolyogtok egymásra, szorosan ölelitek a másikat, lágyan csókolóztok, pedig a sebek ott vannak, csak nem meritek feszegetni őket..." 


- Oppa, megígérted, hogy többet nem fogod csinálni.....még is megtetted. Mire jó ez?! - estél neki barátodnak egyik este. 
- Ne haragudj, de nem bírtam tovább. Muszáj volt - védekezett.
- Ez nem mentség arra, hogy leiszod magad annyira,hogy még a világodat sem tudod! Megígérted, hogy leállsz az ivással, s mindenféle ilyesmivel. Mért csinálod ezt?! - morogtál kissé dühösen. Tudtad, hogy nem nagy dolog, de amikor megismerted, akkor folyton ilyen volt, aztán, amikor megkért, hogy legyél a barátnője, megígérte, hogy soha többet nem csinálja, erre még is.
- Tudod mit? Ne próbálj meg magyarázkodni. Hazamegyek - felvetted cuccaidat a kanapéról, majd elindultál az ajtó felé, ám Jimin visszarántott és erőszakosan megcsókolt. 
Nagy nehezen, de ellökted magamtól, majd mérgesen ránéztél. : - Ilyenkor ne! Bosszantó, hogy ilyenkor folyton a csókokkal jössz. NEM old meg semmit egy csók.......most! 
- Üss meg! - nézett keményen a szemedbe.
- Te normális vagy? Dehogy ütlek - mosolyodtál el cinikusan.
- Üss meg! - ismételte meg magát.
Kezeid automatikusan indultak meg felé, majd a homlokán csattant. Nem is volt benne olyan nagy erő, de te még is egyből szádhoz kaptad kezeid, amint észhez tértél, hogy mit is csináltál. Jimin szomorúan rád nézett, majd azt mondta, hogy most jobb lesz, ha elmész. 
Nem akartad ott hagyni, de szó szerint kilökött az ajtón, a cuccaidat pedig utánad dobta. Sírva szedted össze holmijaidat, majd indultál el haza. Egyedül, a sötétben és persze gyalog.

Az egész utat végig sírtad, alig vártad, hogy levedd ruháidat, beállj a zuhany alá, majd a mai tetteidet lemosd magadról. Bárcsak olyan egyszerű lenne, lemosod a vízzel azokat, amiket teszel. Hmm.. szerintem mindenki napi tízszer kezet mosna, ha nem többször.~

***

Másnap arra keltél, hogy egy SMS fogadott, benne pedig egy regénnyel.
"Szeretném, hogyha a cuccaimat összeszednéd, amik nálad vannak, délután elmegyek értük. Én minden holmidat összedobtam, visszaadom őket. 
Nem szeretném tovább folytatni veled ezt a kapcsolatot, remélem megérted. Összetörted a szívemet a tegnapi ütéseddel! Nem bírok a szemedbe nézni, nem tudok többet úgy rád gondolni, hogy szeretlek. Egyszerűen nem. 
Egész éjjel gondolkoztam, de sajnos semmi olyan érvet nem találtam, ami ahhoz vezetne, hogy megbocsájtsak és folytassuk ezt az egészet. Ennek így semmi értelme!
Törölj ki az életedből, én is megpróbállak majd elfelejteni. Remélem azért átgondolod,hogy mit tettél. Te is tudod, hogy nehezen szoktam le a piáról. Egy alkalom nem nagy cucc. De hát magadnak csináltad a bajt. 
Majd megyek valamikor.

Üdv, Jimin." 

Lesokkolódva nézted a telefont, fel sem fogtad,hogy a barátod az imént szakított veled egy KICSI ütés miatt, pedig Ő ösztönzött, hogy tedd meg azt a lépést, erre még neki állt feljebb. Persze már kezdesz hozzászokni, hogy mindig te vagy a rossz, de azért ez már tényleg megszokhattad volna.
Mikor eljutott az agyadig, hogy kidobtak, könnyeid elkezdtek folyni arcodon, majd le a takaróra.

Egész nap megállás nélkül sírtál, majd mikor csengettek futottál az ajtóhoz.
- Bejössz? - néztél rá, miután letörölted a könnyeidet, s ajtót nyitottál.
- Nem, csak hozd ki a cuccaim. Itt vannak a te holmijaid - konkrétan hozzád vágta a dobozt, amiben törékeny dolgok is voltak.
- Rendben, mindjárt jövök - óvatosan letetted a kezedben lévő tárolót, majd a hálószobádba mentél a holmijaiért.
- Tessék, ez minden - nyújtottad át neki, úgy, hogy rá sem néztél. Persze egy pólóját azért megtartottál, de arról neki nem kell tudnia. Legyen mindig melletted. Ha másképp nem is, egy ruhadarabként vigyázzon rád.
- Kössz. Na szia - ezzel belökött a lakásba, s ő maga csukta be a nyílászáródat.

Innentől kezdve Park Jimin soha többet nem keresett téged, egyszer láttad az utcán, de akkor is elfordította a fejét tőled, hogy még véletlenül se találkozzon a tekintetek. Viszont minden éjjel az ő pólójában alszol, mert olyankor úgy érzed, hogy átölel, s hozzád bújva hunyja be szemeit, s veled repül el az álmok szigetére, ahol minden jó,s mindenki boldog.

       Érzed, hogy nincs melletted senki. Mindenki meg vet, azért, amit nem is Te követtél el. Mindenki szarnak nevez, pedig nem csináltál semmi rosszat. Elhagytak a barátaid, amikor megtudták, hogy mi történt, hiába tagadtad, nem hittek neked. 
Megértetted, hiszen sok pletyka volt, hogy igenis te tetted. Viszont ez nem igaz. Tudod, hogy nem. Azért csinálják ezt veled, hogy még jobban tönkre tegyenek. Nem tudják az igazi érzéseidet, nem tudnak rólad semmit, csak azt hiszik. Azt állítják, hogy ismernek, mivel a "barátaid" voltak. Holott semmi. Minden nap szomorúan mész haza, félve attól, hogy betörnek hozzátok, baja esik bátyádnak vagy szüleidnek. Hiába nem hisznek neked, próbálod bebizonyítani az igazságot. Igaz, nem vér szerinti testvéred, de akkor is félted. Még ha Ő nem is úgy kezel téged, mint egy fél tesót. Lenéz, megvet, amikor tud keresztbe tesz neked. 
Hát persze, hiszen híres. Kissé sokat képzel magáról, de ez is érthető. Te mindent/mindenkit megértesz, de ŐK téged Nem. 
Mért van ez? 
Mert nem tudják, hogy mit érzel legbelül, a szíved mélyén. 
Mindig is arra vágytál, hogy szerető családod legyen, akik kiskorodban játsszanak veled, elmennek a játszótérre, bicikliznek veled, túráznak, családi kirándulásokat szerveznek neked, de nem ez jutott neked. Édesapád meghalt,  mikor hat éves voltál. Hat! Egy akkora kicsi még is, hogyan fogja fel azt, hogy nincs többé szeretett apukája, nincs mellette többé? SEHOGY. Akkor tudatosul benned mindez, mikor felnősz. Most húsz éves vagy. Próbálsz eligazodni, de itt nem megy. Nem vesznek fel sehová, mivel azt hiszik, hogy akkor azt tennéd, mint a régi munkahelyeden - persze, nem te voltál, csak azt hiszik.
- Menj már arrébb! - lökött meg bátyád, Jiyong.
- Nem is álltam az utadban - mondtad elhaló hangon, majd leszegted fejed, s inkább szobádba mentél. Ezek fájtak a legjobban. Nem csinálsz semmit, de még is piszkálnak valamivel. Legszívesebben elmennél innen. Sokszor gondolkoztál már az öngyilkosságon, de valaki eddig mindig megállított. Volt, hogy Jiyong szedett le - nagy nehezen - a háztetőről. 
Lefeküdtél az ágyra, majd lehunytad szemeid, hogy kicsit relaxálj, de nem tartott sokáig, mivel kopogtak az ajtódon. 
- Tessék? - szóltál ki unottan. Az ajtó kinyílt, majd Ji lépett be rajta - mit szeretnél? Megint piszkálni? Kösz, de most nincs hozzá hangulatom.... - fordultál át másik oldaladra, hogy ne lássad. 
- Éppenséggel azért jöttem, mert anyukád küldött, hogy szóljak ma este nem lesznek itthon -vont vállat - így én kell rád vigyázzak.
- HÚSZ ÉVES VAGYOK! Nem kell vigyázni rám.! - morogtál.
- Ne velem ordibálj, hanem velük! - mutatott az ajtó felé - szót kell fogadnod nekem - kacsintott.
- Hát persze. Menj ki - mondtad dühösen. Felpattantál, s kilökted az ajtón. ~ Ezt nem hiszem el, még ilyenkor is piszkálni kell? Minek kell rám vigyáznia? Mért nem megy dolgozni? Mért kell itthon legyen, mikor eddig is meg voltam nélkülük? Mééért? ~ kérdezted magadtól ~ Mikor mindig, mindenki bánt..még ez is?! nem elég nekik, hogy szenvedek, még jobban kínozni akarnak? 
Lerogytál ágyad mellé, s halkan sírni kezdtél. Nem szeretted, hogy úgy kezelnek, mint egy gyereket. Már felnőtt vagy. Mért nem engedik, hogy a magad ura legyél? 


Este olyan kilenc óra fele jöhetettek be a szobádba, hogy elköszönjenek tőled. Jiyong apját soha nem tudtad úgy hívni "apa". Egyszerűen nem ment. Mint is Mr. Kwon-nak szólítottad, így mikor elköszöntek tőled, akkor te csak ennyit mondtál " Szia anya, viszlát Mr.Kwon". Szegény öregembernek biztos rosszul esett, hogy nem hívtad úgy,ahogy hallani szerette volna. 
Hallottad, amint édesanyád Jiyonggal beszél arról, hogy nem mehetsz sehová, legyen fent veled egész este a szobádban, s beszélgessetek. Legalább most legyen veled kedves...stb.. szokásos duma, de Ji-t meg se érintik ezek a szavak, csak anyádék előtt játssza meg, hogy "oké, rendben. Vigyázok rá". Amint elmennek mindig piszkál, bánt. Így az nap este mindig sírva alszol el.  
- Na, kicsike. Akkor beszélgessünk - jött be szobádba kopogás nélkül, majd ledobta magát az ágyra. 
- Nincs kedvem beszélgetni - mondtad halkan. 
- Neked soha semmihez nincs kedved. Olyan vagy, mint egy élő-halott - kezdett el piszkálni.
- Mért nem tudsz egyszer...csak egyszer... egy kedveset mondani nekem? 
- Nem tudom, így viccesebb az egész - vont vállat.
- Kérlek, menj ki. Nem akarok beszélgetni veled! - sóhajtottál. 
- Őőőő... had gondoljam át. Nem - ezzel lezártnak látta a témát. Felállt fekvőhelyedről, majd az íróasztalodhoz ment. 
- Mit csinálsz? - ijedten kaptad oda tekinteted. Az egyik fiókod tele volt képekkel. Róla és apádról. ~ Nehogy megnézze.!!! Akkor kiugrok az ablakon. 
- Csak leültem ide - kapcsolta fel a kislámpát, ami az asztalon volt. Láttad, hogy egy lapot vesz elő, de nem foglalkoztál vele. Inkább felmásztál négykézláb oda, ahol az előbb még ő volt. Elterültél rajta, s próbáltál elaludni. 
Már majdnem sikerült, mikor az arcodba landolt valami. Kissé összerezzentél, kinyitottad pilláid, s megnézted mi az. Egy papír galacsin volt, amire valami rá volt írva. Gyorsan kibontottad, megnézted mi van ráírva. Jiyong írása. Felismerted. 
" Ne aludj. Inkább gyere ide az ölembe. Mutatni szeretnék valamit ;) " ez állt a papíron. Felpillantottál, ekkor találtad szembe magad az ő tekintetével. 
- Te teljesen meghibbantál? Minek mennék én az öledbe? Mit akarsz mutatni? 
- Túl sok a kérdés, csak gyere ide. Megtudod! Gyere már! - noszogatott tovább. Megadtad magad, így odaballagtál hozzá, de nem ültél az ölébe.
- Itt vagyok, mondd... mit akarsz? - tetted csípőre kezeid. Nem válaszolt, csak mosolyogva az ölébe húzott, te pedig meglepetten néztél rá. 
- Meglestem a képeket - súgta a füledbe, mire nagy szemekkel néztél szemeibe. 
- Neeeeeeeeeeeeeeeee! - visítottad - minek turkálsz a cuccaim között Kwon Jiyong!? - morogtad mérgesen. 
- Bocs - vont vállat - jó képek lettek, de mikor csináltad őket? Soha nem láttam, hogy fényképeznél.
- Túl jó vagyok. Nem mondom el a titkomat - kacsintottál. 
- Te kis...... - szűrte fogai közt, majd olyat tett, amire életeben nem számítottál volna; Megcsókolt. 
Ijedten lökted el magadtól, amint feleszméltél. 
- Még is mit csinálsz?! Ne merd még egyszer megtenni! 
- Mert? Mi lesz? 
- Megbánod, hogy a világra jöttél!
- Oh, de megijedtem - hajolt közel hozzád, de elhúztad fejed. Még mindig ölében voltál, így kissé nehéz volt. Kiakartál szállni onnét, de nem engedte. 
- Engedj már! 
- Valld be, hogy tetszett.
- Nem tetszett! - ekkor megint rányomta ajkait tiédre. Ficánkoltál, de csak azt érted el vele, hogy még közelebb húzzon magához, s szorítson, nehogy elmenekülj. Addig- addig ficánkoltál, míg belefáradtál. Megadtad magad; visszacsókoltál. 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Jiyong ficihez NEM szeretek ilyeneket írni, de ehhez muszáj :$
hogy mért utálják a lányt, nem derül ki, mivel csak kellett egy ok, hogy utálják..ennyi xddd
Remélem tetszett :3♥
véleményeket szeretnék *w* 

      Érzed, hogy nyelve nyakadat simogatja, majd egy szúróérzést a nyakadnál. Tényleg megharapott téged. Egy kisebb nyöszörgésen kívül nem adsz ki hangot, nem mozdulsz. Kezét ugyan úgy szorongatod mint előtte, hiszen Te mondtad neki, hogy megteheti. Akkor most el kell viselned a következményeit.
Furcsa érzés volt, ahogy egyre csak gyengültél, s gyengültél. Arcod kissé elsápadt, majd mikor elhúzódott nyakadtól megtörölte száját, s mosolyogva megölelt, de neked egy picit hányingered lett. Megkapaszkodtál benne, hogy ne ess össze. Ijedten pillantott rád, de te csak annyit mondtál "nincs semmi baj, csak furcsa ez az érzés". Aprót bólintott, de még mindig nagyon féltett, tudta, hogy nem volt helyes, amit az imént tett.
- Gyere, ülj le. Nagyon sápadt vagy - fogta meg kezed, s óvatosan leültetett a kanapéra- ugye tudod, hogy nem volt helyes? 
- Nem érdekel. Ha te ettől jobban érzed magad, akkor akár mindet megihatnád.! - felelted határozottan. Féltetted Őt, hiszen, ha Ő nem lenne tuti, hogy te is össze lennél borulva. Hiába undok, lenéző veled a szíve mélyén egy kedves ember, aki tud szeretni. Érzed, hogy fontos vagy neki, s ezért már megéri. 
Nem ő akarta ezt a sorsot. Régen ugyan olyan ember volt, mint bárki más, de mikor szüleit lemészárolta egy tiszta vérű, nem maradt senkije.
Nem tudod, hogy kik voltak az igazi szüleid. Nem emlékszel, hogy mi volt 15 évvel ezelőtt, mivel a memóriád kitörlődött valami okból kifolyólag. 3 éves voltál, mikor eltűnt minden emléked a szüleidről. Az emlékeid onnantól vannak meg, hogy SeungJo-hoz kerültél, s ő lett a gyámod. Majd idővel hozzátok kerül _______ is, akinek szüleinek nem szép halála volt. 
Iker testvére meghalt -vagy is úgy tudta - , de később kiderült, hogy nagyon is él. Méghozzá azzal a nővel van, aki "szörnyeteggé" változtatta őt -a szavaival élve. 
Mivel a szülei vadászok voltak, így ___________ is annak tanult, mikor a család tagjai éppen dolgozni voltak. A kisöccsével együtt, de nem neki a szervezete mindig is gyengébb volt, így nem lehetett vadász. 
Milyen vadász?
Vámpír vadász. 
- Fejezd be. Te is tudod, hogy nem lehet - rázta a fejét - köszönöm, de többet Ne kínáld fel magad neked. Kérlek - nézett szemedbe. Nagyot sóhajtottál, majd bólintottál. Nem szeretted, ha lehetetleneket kér tőled, de mindig rábólintottál. 
Fejed elkezdett zúgni, szemeid elnehezedtek. Ez szokott történni, mikor a sok vérveszteségtől elálmosodsz. Buksid egyre nehezebb lesz, majd azt érzed, hogy fejed vállának dől. 


Reggel kisebb fejfájással ébredtél. Furcsán érezted magad, hiszen eddig még nem fordult elő.~  Lehet túl sokat ivott tegnap este? Ah, kizárt... hiszen szinte mindig ugyan annyit szokott. Akkor még is miről?  ~ gondolkodtál. Míg nem tudtad, hogy miért fáj, addig nem foglalkoztál vele. 
Gyorsan összekaptad magad, majd elindultál iskolába, fejfájással nem törődve, mosolyogva léptél be az osztályba, majd néztél körül. 
Csalódottan vetted tudomásul, hogy ________ nincs bent.  Vagy késik, vagy egyáltalán nem fog bejönni. Már kezdesz hozzászokni az ilyenekhez. 
Nem vagytok együtt, de még is úgy érzed, hogy muszáj mellette legyél. Szüksége van rád, még ha nem is mondja ki. Érzed. 
Nagyot sóhajtottál, majd leültél barátnőd mellé. 
- Hogy vagy? - kérdezte mosolyodva.
- Kicsit fáj - mutattál buksidra -, de majd elmúlik - mosolyogtál.
- Gyerekek! Egy kis figyelmet kérek! - jött be a tanár. Az osztályba síri csend lett, mindenki az oktatóra emelte tekintetét, s várta, hogy közölje a csoporttal mondanivalóját. 
- ____ ________ - mikor meghallottad nevét szíved nagyot dobbant - nem az iskolánk tanulója - sóhajtott -, de a jó hír az, hogy helyette jön egy másik tanuló - próbálta az osztályt kissé feldobni, de mindenki csalódott volt.  Szemeid kikerekedtek. Megmerevedetten ültél a padban, s próbáltad felfogni a tanító szavait. 
- Kérlek titeket, figyeljetek oda rá, legyetek a segítségére, s ha valamit nem tud, akkor mutassátok meg neki - mosolygott.
- Tanárnő! - szólalt meg az egyik diák - mikor fog érkezni? 
- Holnap. 
Nagy nehezen eljutott az agyadig. Neked ez így egyszerre nagyon sok információ volt. Idegesen felpattantál helyedről, majd se szó, se beszéd kifutottál a helységből. Alig láttál valamit, kibuggyanni készülő könnyeidtől, de csak futottál, s futottál, amíg oda nem értél ahhoz a bizonyos helyhez. 
Tudtad, hogy ott fogod találni. Mindig oda megy, ha valami nincs rendben, vagy csak egyedül szeretne lenni.
- Mért? - csak ennyit mondtál, mire rád kapta tekintetél.
- Sajnálom. 
- Sajnálod?! - szipogtál - hát, én is - remegtek meg ajkaid. Tudtad, hogy mindjárt eléred azt a pontot; hiszti-roham. 
- Gyere ide - mutogatott kezével, hogy ülj le mellé. Odacsoszogtál hozzá, s szinte lehuppantál mint egy vasgolyó,mikor az égből lehullik. 
- Óvatosabban - kuncogott.
- Haragszom rád! - motyogtad magad elé meredve. 
- Attól még találkozhatunk - próbált valami vicces arcot vágni, de nem jött össze neki.
- Egyet kérhetek még? Utána végleg elfelejtelek! - néztél rá. Remélted, hogy belemegy.
- Na, had halljam - dőlt hátra a fűbe. 
- Igyál még egyszer, utoljára a véremből - jelentetted ki, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Ahogy lefeküdt olyan gyorsan is ült fel.
- Te megőrültél?! Megmondtam, hogy nem! 
- Kérlek... 
Odahajolt nyakadhoz, de mikor már vártad volna, hogy beléd szúrja szemfogát elhúzódott, felpattant majd egy "nem megy, nem bírom megtenni" után elfutott. Megrökönyödve néztél utána, nem volt erőd utána futni, hiszen tudtad. Úgy sem érnéd utol. 


~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
NE HARAGUDJATOK, HOGY ENNYI IDEIG FICI NÉLKÜL HAGYTALAK TITEKET! :C
Csak... volt pár probléma, ami miatt nem tudtam írni. Remélem nem lett olyan szörnyű így "visszatérésnek". Ígérem, minden ficit megpróbálok folytatni, amint időm engedi. :D Most belehúzok mindenbe! :D Nem a megszokott fici tőlem, de annyira megihletett ez az anime (Vampire Knight), hogy muszáj volt írjak valamit..így gondoltam..egy visszatérésnek jó lesz.><  Aki látta az animét, lehet kicsit ismerős lesz neki az eleje..mivel mondom..az ihletett meg..amúgy még mindig nem írtam volna semmit.><
Véleményeket kérnék szépen! :$♥
Le írom az okokat, hogy azért tudjátok:D
1, Nem volt jó a gépem 2 hétig.
2, Nem volt ihletem, se erőm.
3, Muszáj tanuljak most.
ÍGÉREM FOLYTATOK MINDENT.:3 remélem tetszett és nem lett lapos.>>

Ne haragudj amiért ennyit késtem vele, de itt van, megírtam.! Nem a legjobb, de azért próbáltam arra összpontosítani, hogy cuki, még is érzelmes legyen.!:$
Szeretlek Bogii.!♥

(Ha valaki még olvasná.. attól pls.. véleményt.^^ :D)

    



  Nem szerettél egyedül otthon lenni, de valamiért mindig egymagadban voltál. A szüleid mindig elmentek valahová, téged pedig -, mint eddig soha - nem vittek magukkal. Szórakoztak önfeledten míg a lányuk kitudja, hogy mit csinál. Nem volt barátod, akihez hozzátudtál volna bújni, megcsókolni, s akkor mondani neki, hogy "szeretlek", mikor csak szeretnéd. 
      Egyedül egy ember állt mindig melletted; Kwon Jiyong. Legjobb barátod volt, már általános iskola óta, viszont, mióta jobban belelendült a zeneipari tevékenységbe, nem nagyon tud veled foglalkozni, s ezért mindig sajnálkozik, hiszen, mikor a szüleid nem voltak Ő volt veled nap hosszakat. 
Most épp a szobádban kuksolsz, s olvasol egy könyvet, aminek még a címét sem tudod, csak azért nézegeted a sorokat, hogy teljen az idő, s ne kelljen arra gondolj, hogy egyedül vagy abban a nagy házban. Ki tudja, hogy ki törhet be hozzátok, ki tudja, hogy ki öl meg az éjszaka közepén. Na, ezeket a gondolatokat szeretnéd elfelejteni, de nagyon nem akar sikerülni, így csak nagyot sóhajtasz, majd előveszed telefonod párnád alól. Az első nevet tárcsázod aki a hívásnaplóban van. Hiába nem találkoztok minden nap, azért felhív, érdeklődik felőled, hogy még is mi van veled, hiszen félt. Tudja, hogy milyenek a szüleid. 
- Oppa - szipogsz a telefonba. 
- Mondjad ________? - hallottad hangján, hogy kicsit megijedt hangod miatt - baj van? 
- Nem nincs, csak ... megint egyedül vagyok, és félek... - vallottad be. Előtte semmit nem titkoltál, mindent tudott rólad. Mindig tudtad, hogy mikor kell menjen hozzád, hogy mikor kell segítsen rajtad, s te ezt sajnos nem mindig tudtad viszonozni. Hiszen, ha a szüleid otthon voltak -nagy ritkaság - akkor sehová nem engedtek, főleg nem Jiyong-al. Szerintük egy felkapott kis sztárocska, aki csak leakar fektetni téged, de te hiába magyaráztad nekik, hogy már kiskorod óta ismered. Nem hittek neked.
- Átmenjek? - tette fel az egyszerűnek tűnő kérdést, de tudtad, hogy neki még sem olyan egyszerű. 
- Nem szeretném, ha miattam nem végeznél a munkáddal - kissé nehezedre esett kimondani ezeket a szavakat, hiszen vele szerettél volna lenni. Nem mondtad senkinek, de az érzéseid már lassan egy éve mások iránta. Féltél, hogyha elmondod neki, akkor már ő sem lesz melletted. Akkor már tényleg magadba zuhansz, és nem fogsz soha többé kikászálódni a gödörből.~
- Mára már végeztem. Tíz perc és ott vagyok - ezzel kinyomta a készüléket. 

Ahogy mondta tíz perccel később már csengettek is, én pedig mint egy lajhár ballagtam le a lépcsőn, s nyitottam ajtót.
- _________ - ölelt meg szorosan. 
- Szia... 
- Hogy vagy?
- Most már jobban. Kérsz inni valamit?
- Nem köszi, inkább menjünk fel a szobádba.
- Rendben.. - ezzel elindultunk fel, de a lépcső közepénél megállított csuklómnál fogva. Zavartan pillantottam kezünkre, majd arcára - mi a baj? 
- Semmi, csak... nem szeretem mikor szomorú vagy.. 
- Pedig mindig az vagyok. Hozzászokhatnál... - vontam vállat.
- De nem megy. Nem bírom elviselni, hogy mindig ilyen vagy. Nem fogsz magadnak így senkit sem találni, ha egész nap be vagy gubózódva.
- Te is nagyon jól tudod, hogy nem engednek sehová.! - morrantam fel - mellesleg ... aki nekem kéne.. vagy hogy mondjam... az foglalt. Ha nem is az, nem állna le egy olyan lánnyal mint én - fintorodtam el saját magamon. 
- Ne beszélj baromságokat. Gyönyörű vagy.
~ Gyönyörű vagy, Gyönyörű vagy, Gyönyörű vagy, Gyönyörű vagy ~ csengett fülemben. Kissé elpirultam, majd letöröltem egy könnycseppet, ami épp akkor buggyant ki. Olyan jól esett, hogy ezt mondta. Nem tudtam felfogni, hogy ő gyönyörűnek tart. Pont Ő, akiért esedezem, akiért szívem már régóta dobog. 
- Még csókolózni sem csókolóztál. Itt lenne az ideje ... - cukkolt tovább.
- Nem is fogok, mivel .. mint mondtam, aki nekem tetszik az... ja - nem szerettem volna még egyszer ugyan azt elmondani, úgyhogy inkább ráhagytam a dolgot.
- Ki az az idióta akiről beszélsz?! - hallottam, hogy kissé kiakadt - ha tudod, hogy nem tetszenél neki, akkor mit gondolkozol még rajta. Lépj tovább, vagy csak egyszerűen mondd meg neki, ha még nem tud róla. Lehet, hogy csak te gondolod azt, hogy nem tetszel neki - oktatott ki. Végül is ... lehet,hogy igaza van.
- De ha elmondom. Megsértődsz, és soha többet nem fogsz velem szóba állni.. - indultam meg a lépcsőn, ő pedig utánam. 

Bent a szobában levágódtunk az ágyra mind ketten, majd fájdalmasan felsóhajtottam.
- Ki az? - törte meg a csendet újra.
- Hagyjál már... mondtam, ha elmondom .. akko - nem bírtam befejezni, mert szavamba vágott.
- Megsértődsz, és soha többet nem fogsz velem szóba állni - próbált úgy beszélni, mint én, de abból csak egy nyávogás lett.
- Nem is így beszélek - lepődtem meg.
- Majdnem - vont vállat - mért sértődnék meg? mért ne állnék veled szóba? Ilyennek ismersz? - vonta fel szemöldökét. Csak óvatosan megráztam fejem, majd mély levegőt vettem, majd kifújtam azt.
- Rendben. Elmondom - láttam, hogy várja a nevet, de egyerűen nem voltam rá képes. Kezembe vettem mobilom, majd pötyögni kezdtem. Elküldtem az üzenetet. Hallottam, hogy morog egyet, nem tudta, hogy miért kell SMS-ben leírnom. Pedig ezt is megszokhatta volna tőlem, hiszen ilyenkor mindig így írom le a bajaim. Főleg, ha számomra "ciki" a dolog. Az üzenetbe csak ennyit írtam; "TE, Jiyong. Remélem most jó...hogy megtudtad."
Félve néztem rá, de szemei nem utálatot, se semmi mást, csak enyhe döbbenetet, még is csillogást mutatott. Nem mondott semmit, csak hirtelen fölém kerekedett, majd megcsókolt. Szemeim majdnem kiestek helyéről, a tudattól, hogy ő lopta el első csókom, plusz eléggé meglepett. Most ő is így érez vagy csak hirtelen felindulás? 
- Ez az SMS nagyon feldobott - szakadt el tőlem. Hirtelen ő is elkezdett pötyögni valamit mobilján, nem sokkal pedig kaptam egy üzenetet. Nevetve nyitottam meg, majd néztem meg, hogy mi az amit szóban lusta volt elmondani; " 사랑해♥! "
Könnyeim akaratom ellenére is kibuggyantak, majd mosolyogva néztem fel rá.
- Én már régebb óta.. - mondtam durcásan, de erre egy újabb csók volt a válasz.~


The end.~