Másnap reggel finom illatokra keltem, ami a konyha felől jött. Imádtam, mikor Nicole főzött. Isteniek voltak az ételei, habár nem nagyon van ideje rá, mivel folyamatosan dolgoznia kell, így hét közben nagyon ritka, ha finomat tudunk enni. Nekem nem a tehetségem a főzés, de néha tényleg jól sikerülnek dolgok, aminek nagyon örülök. Olyankor büszkeség tölt el.
Amikor nagy nehezen kitápászkodtam az ágyamból, belebújtam kis nyuszis mamuszomba, majd a konyhába vettem az irányt. Egy kis folyosó vezetett az én kis kuckómtól a főzőhelységig. A falon ezernyi kép volt, amin én és Nic vagyunk, meg persze a családról is vannak képek.
A házat együtt vettük négy évvel ezelőtt, mivel régebben megfogadtuk, hogy együtt fogunk lakni, egymás nélkül nem tudtunk meglenni, ez volt a legjobb választás. Mind a kettőnk munkája jól keres, így egyből összedobtuk a pénzünket és megvettük ezt a házat. Első látásra szerelmesek lettünk minden szegletébe, viszont valahogy engem a kis átjáró fogott meg. Azt én díszítettem fel, Nicole az elején nem is tudott róla, de mikor meglátta az "emlékfalat", sírva ölelt át. Ezekért a pillanatokért jó élni.
Barátnőm háttal állt nekem, mikor leültem a konyhában lévő pult mögé egy bárszékre.
- Jó reggelt - köszöntem oda.
- Ohh, szia. Lassan kész van a reggeli - mosolygott.
- Khm - fészkelődtem a székemben - figyelj csak Nic - rám kapta a tekintetét, amiben aggodalom csillogott bennük - a tegnap estéről.. ne haragudj, nem kellett volna ennyire felkapnom a vizet, csak te is tudod, hogy az ilyenekre allergiás vagyok - húztam el a számat - tudom, hogy te csak jót akarsz nekem - ekkor lehajtottam a fejem, ám három másodperc múlva azt éreztem, hogy mindjárt leesek a székről, ahogy barátnőm nekem rohan és átölel, miközben azt mondogatja; tudom, tudom, sajnálom, köszönöm!
A hétvégén semmi érdekeset nem csináltunk. Mind a két napot végig lustálkodással töltöttük, de valahogy ez nem is zavart.
A következő héten éjjel-nappal dolgoztunk,alig futottunk össze Nicole-lal, pedig egy házban laktunk. Vagy ő, vagy én értem haza későn. Nic megemlítette, hogy Changjo felhívta és megbeszélték, hogy hol találkozzunk, plusz az időt. A helyet nem akarta elmondani, de azt már megtudtam, hogy délután ötre megyünk.
Gondolom azért szervezték így, mivel barátosném nagyon is jól tudta, hogy pénteken csak délig vagyok, ő pedig tizenegyig.
- Katy, fél öt van, mikor leszel már kész? - kopogott be Nic a szobámba. Tulajdonképpen még el sem kezdtem készülődni, túlságosan lusta voltam. Plusz valahogy nem is volt kedvem, de mikor már a negyedik kopogást hallottam az ajtómon, feltápászkodtam, s a szekrényhez sietve majdnem pofára estem.
Egy csőnadrágot és egy egyszerű felsőt vettem fel, hozzá pedig egy szandált. Hajamat kifésültem, majd a tükörben kiigazítottam a sminkemet. Nem akartam kicsípni magam. Átlagosan akartam kinézni.
Ez negyed órát vett igénybe.
- Azt hittem már soha nem fogsz elkészülni - dőlt a bejárati ajtónak lakótársam.
- Sajnálom, nem volt erőm semmihez eddig - fintorogtam - mehetünk?
- Igen - bólintott, majd kiléptünk az ajtón.
- Mondtam már, hogy utálok az anyós ülésen ülni? - az első kérdésem, mikor beléptünk a kis kávézóba.
- Katy, ezt már vagy negyedjére mondod el, amióta eljöttünk otthonról, s beszálltunk az autóba - forgatta szemeit Nicole. Én csak vállat vontam, majd körbenéztem.
Egy hátrébb eső kis asztalnál ültek már, s vártak minket. Éppen felénk néztek, majd intettek. Én csak biccentettem, de persze Nic, - mint ahogy mindig - most is konkrétan feldöntötte az asztalokat, s engem magával húzva sietett oda hozzájuk.
- Bocs a késésért Katy kissé elszuttyogta a dolgokat - bökött oldalba.
- Tulajdonképpen mi jöttünk előbb - szólalt meg Chunji, majd elmosolyodott. Szent. Ég.Az.A.Mosoly.! Ha eddig azt mondtam, hogy nem szeretnék pasit, tagadom(!) Gyönyörű mosolya volt ennek a fiúnak.
Valahogy megfogott, viszont Changjo is elég helyeske.
- Ah, rendben - ült le Nicole, majd maga mellé rántott, úgy,hogy bevertem a térdem az asztalba. Fogaimat összeszorítva néztem barátnőmre egy "te komolyan mekkora bunkó" vagy tekintettel. Ő erre csak vicsorgott egyet. Szép barátnő... chh.
Én egy sütit rendeltem, a többiekre nem figyeltem, hogy mit kérnek, teljesen elvoltam a gondolataimmal. Nicole óvatosan megböködött, mire rákaptam a tekintetem.
- Mi az? - kérdeztem ijedten.
- Éppenséggel már öt perce téged szólongatunk, min töröd a fejed? - nézett mélyen a szemembe.
- Jaj, semmi különös. Bocsánat - sóhajtottam - mi volt a kérdés? - fordultam a két hímnemű felé.
- Mivel foglalkozol, csak mert a rendezvényeken soha nem láttalak , azaz láttunk még eddig - Chunji olyan mosolyt villantott felém, amitől úgy éreztem, hogy mindjárt lefejelem a félig megevett sütimet.
- Van egy cégem, azon belül pedig fotózok - mosolyogtam. Picit meglepődtem, hogy érdeklődnek a munkám iránt. Amikor ezt kimondtam a két fiú egymásra nézett, majd kissé meglepetten nézett rám. Nem értettem, hogy miért.
- Valami rosszat mondtam? - vontam fel szemöldökömet.
- Nem, nem - rázták a fejüket - mostanában nem kaptál felkérést, hogy fotózz pár embert? - kérdezte Changjo.
- Khm.. Changjo, minden nap kapok felkéréseket - kuncogtam - ezt nem értem.
- Akkor úgy értem, hogy fotózz hat fiút.
Na, ez már egy kicsit konkrétabb volt, elgondolkoztam, majd bólintottam: - De, de kaptam. Miért érdekel ez téged ennyire? - kezdett érdekessé válni ez az egész. Kíváncsivá tett ezzel a sok kérdezősködéssel.
- Katy, fél öt van, mikor leszel már kész? - kopogott be Nic a szobámba. Tulajdonképpen még el sem kezdtem készülődni, túlságosan lusta voltam. Plusz valahogy nem is volt kedvem, de mikor már a negyedik kopogást hallottam az ajtómon, feltápászkodtam, s a szekrényhez sietve majdnem pofára estem.
Egy csőnadrágot és egy egyszerű felsőt vettem fel, hozzá pedig egy szandált. Hajamat kifésültem, majd a tükörben kiigazítottam a sminkemet. Nem akartam kicsípni magam. Átlagosan akartam kinézni.
Ez negyed órát vett igénybe.
- Azt hittem már soha nem fogsz elkészülni - dőlt a bejárati ajtónak lakótársam.
- Sajnálom, nem volt erőm semmihez eddig - fintorogtam - mehetünk?
- Igen - bólintott, majd kiléptünk az ajtón.
- Mondtam már, hogy utálok az anyós ülésen ülni? - az első kérdésem, mikor beléptünk a kis kávézóba.
- Katy, ezt már vagy negyedjére mondod el, amióta eljöttünk otthonról, s beszálltunk az autóba - forgatta szemeit Nicole. Én csak vállat vontam, majd körbenéztem.
Egy hátrébb eső kis asztalnál ültek már, s vártak minket. Éppen felénk néztek, majd intettek. Én csak biccentettem, de persze Nic, - mint ahogy mindig - most is konkrétan feldöntötte az asztalokat, s engem magával húzva sietett oda hozzájuk.
- Bocs a késésért Katy kissé elszuttyogta a dolgokat - bökött oldalba.
- Tulajdonképpen mi jöttünk előbb - szólalt meg Chunji, majd elmosolyodott. Szent. Ég.Az.A.Mosoly.! Ha eddig azt mondtam, hogy nem szeretnék pasit, tagadom(!) Gyönyörű mosolya volt ennek a fiúnak.
Valahogy megfogott, viszont Changjo is elég helyeske.
- Ah, rendben - ült le Nicole, majd maga mellé rántott, úgy,hogy bevertem a térdem az asztalba. Fogaimat összeszorítva néztem barátnőmre egy "te komolyan mekkora bunkó" vagy tekintettel. Ő erre csak vicsorgott egyet. Szép barátnő... chh.
Én egy sütit rendeltem, a többiekre nem figyeltem, hogy mit kérnek, teljesen elvoltam a gondolataimmal. Nicole óvatosan megböködött, mire rákaptam a tekintetem.
- Mi az? - kérdeztem ijedten.
- Éppenséggel már öt perce téged szólongatunk, min töröd a fejed? - nézett mélyen a szemembe.
- Jaj, semmi különös. Bocsánat - sóhajtottam - mi volt a kérdés? - fordultam a két hímnemű felé.
- Mivel foglalkozol, csak mert a rendezvényeken soha nem láttalak , azaz láttunk még eddig - Chunji olyan mosolyt villantott felém, amitől úgy éreztem, hogy mindjárt lefejelem a félig megevett sütimet.
- Van egy cégem, azon belül pedig fotózok - mosolyogtam. Picit meglepődtem, hogy érdeklődnek a munkám iránt. Amikor ezt kimondtam a két fiú egymásra nézett, majd kissé meglepetten nézett rám. Nem értettem, hogy miért.
- Valami rosszat mondtam? - vontam fel szemöldökömet.
- Nem, nem - rázták a fejüket - mostanában nem kaptál felkérést, hogy fotózz pár embert? - kérdezte Changjo.
- Khm.. Changjo, minden nap kapok felkéréseket - kuncogtam - ezt nem értem.
- Akkor úgy értem, hogy fotózz hat fiút.
Na, ez már egy kicsit konkrétabb volt, elgondolkoztam, majd bólintottam: - De, de kaptam. Miért érdekel ez téged ennyire? - kezdett érdekessé válni ez az egész. Kíváncsivá tett ezzel a sok kérdezősködéssel.