A Te szemszöged.~
Már megint ugyan az mint eddig. Sok a munka, de az emberek alig jönnek vásárolni. Éjjel- nappal szinte bent vagyok a kis kávéházban, s csak jobbra- balra szaladgálok, hogy a főnök ezt akarja, hogy a főnök azt. Elég idegesítő. Főleg, hogyha szívesebben lennél mondjuk egy ismerősöddel, és elmehetnél vele valahová. Nem, nekem bent kell maradjak, és takarítanom kell. Persze valamiért mindig nekem kell bent maradjak, csak azt nem értem, hogy mért. Mért nem inkább EunHee? Ő dolgozik itt a legkevesebbet, még is annyi fizetést kap, mint mi. Komolyan reklamálni fogok nála, hogy legalább adjon egy kicsivel többet, amiért folyton engem nyaggat, hogy maradjak itt. Örülök, ha este tizenegyre haza érek, és akkor mire elvégzem a dolgaimat lesz éjfél. Reggel ötkor meg már kelnem kell.
Most is épp súrolom a padlót, de most a főnök is bent van. Nem értem, hogy mért. Hiszen mindig elszokott menni haza, és magamra hagy, de most nem. Körülbelül a négy év folyamán, -amióta itt dolgozom- láttam őt kétszer, soha nem mutatja meg az arcát, és nem is enged be az irodájába, mindig valakivel üzenget. Kíváncsi lennék rá, hogy mennyire változott meg az arca, mióta idejöttem. Mivel csak akkor láttam, amikor felvettem, plusz az első napomon. Akkor szívdöglesztően helyes volt, és azt hittem, hogy abban a minutumban összeesek. Szívesen berontanék hozzá, és megnézném, hogy most milyen. Ha akkor olyan elbűvölő volt, akkor most sincs másképp... sőt... Szerintem még jobban nézne ki, és engem jobban levenne a lábamról. Mondjuk az se neki, se nekem nem lenne túlzottan jó. Főleg nekem. Tudom, hogy könnyen szerelembe esek, még ha csak egy aranyos srác, egy cuki mosolyt küld felém, nekem már az is elég, és Paff.!
- _________ - szólított meg hirtelen egy mély hang, mire eldobtam mindent e kezemből, és óvatosan hátranéztem,hogy még is ki a fene szólít meg. Teljesen lesokkolódtam, mikor megláttam a főnökömet.
- Ö..Ö..öm.. izé.. t..tessék? - kezdtem el dadogni. Utálom magam, amiért azt gondoltam az előbb, hogy megszeretném nézni, hogy most hogyan néz ki.
- Gyere be az irodámba - mosolyodott el. MONDTAM! már is megremegtek lábaim, és óvatosan közelítettem az iroda felé. Mikor beértem, ő leült az asztalához, én pedig vele szemben. Vártam, hogy mondjon valamit, de ő csak ült, és nézett engem. Kissé már zavart, de még nem annyira... Még..
- Haza mehetsz, majd én megcsinálom a többit - jelentette ki.
- De... már végeztem - néztem a karórámra ami fél tizenegyet mutatott.
- Ne haragudj, hogy mindig téged kértelek meg, hogy maradj bent este is, de tudod... valami megfogott benned.
- Ez hogy függ össze?! - vontam fel a szemöldököm.
- Nem tudom, csak azt akartam, hogy sokáig tartózkodj itt. Mindig vissza szerettem volna jönni egy kis meglepetéssel, de féltem.
- Uram.. már megbocsájtson, de körülbelül láttam magát kétszer. Honnan veszi, hogy én csak vidáman mosolyogtam volna, és elfogadtam volna mindent? - lepődtem meg. Teljesen kiborított - mellesleg. Nem tudja, hogy mennyire ki vagyok nyúlva, hiszen mindig én túlóráztam, és még csak fizetésemelést se kaptam. Rohadt szar ám, mikor az ember éjfélkor kerül ágyba, és van öt órája kipihenni magát. Egyszer oké, dehogy már lassan egy éve - teljesen kikeltem magamból. Felhúzott. Nagyon.!
Erre nem mondott semmit, ezért felpattantam helyemről, s kivágtattam a szobából. Hiába helyes, akkor is ez idegesített. Most nagyon.
***
Másnap mint mindig kótyagosan keltem, alig vártam, hogy végezzek a munkával, s haza jöhessek. Nagyon álmos voltam, mint mindig.
- _______ - intett nekem mindenki, amint beértem az ajtón.
- Hello - intettem, majd elmentem lepakolni, aztán felvettem a kis egyen ruhát , és beálltam dolgozni, de nem tartott sokáig, mert hirtelen kijött a főnök, s intett fejével, hogy menjek be oda, ahol tegnap is voltam. Mindenki érdekes pillantásokkal illetett, de én is ugyan olyan zavartan néztem vissza rájuk, s feszengve, de beléptem a kis helységbe.
- Igen? - néztem rá.
- Először is, tegeződjünk. Másodszor, ma nem kell bent maradj - ekkor már nem is volt olyan unott hangulatom, egyből felpörögtem - harmadszor, eljönnél velem egy kis sétára? - eddig tartott az öröm. Mosolyom lefagyott arcomról,s döbbentem néztem az előttem álló személyre.
- Hogy mi? - csúszott ki a számon.
- Kezdjük ott, hogy bemutatkozunk egymásnak. Jo Kwangmin - nyújtott kezet, s előző kérdésemet kikerülve beszélt.
- ____ ________ - mondtam el a teljes nevem, majd még mindig érdekes pillantással illettem az előttem állót.
- Nos, akkor gyere ide mondjuk este nyolcra. Ne késs - mosolygott rám. Milyen szép mosolya van ~ jegyeztem meg magamban.
- Héé... de.. én .. nem mondtam igen-t... - lepődtem meg.
- Várlak - kacsintott, majd kitolt az ajtón, persze, csak óvatosan. Miután becsukódott előttem az ajtó idegesen dobbantottam egyet, majd mikor megfordultam kíváncsi szempárokkal szemeztem jó ideig.
- Na, mi volt? - kérdezte egyik munkatársam.
- Semmi lényeges - vontam vállat, majd inkább elkezdtem dolgozni, hogy kiverjem a fejemből az előbb történteket, de mindig az a cuki mosoly ugrott be, így elég nehéz volt.
***
A mai nap folyamán körülbelül minden második percben meg kellett rázzam a fejem, hogy kiverjem azt a csodás vigyort, plusz a mai estét. Eddig még én is mondogattam, hogy nem érdekel stb.. de ahogy közeledtem az estéhez egyre jobban izgultam. Hiszen még is csak egy elég helyes sráccal fogok ma.... találkozni(?)Nem tudom minek hívni, de azt tudom, hogy egyre jobban izgulok.
Nem nagyon csíptem ki magam, de azért még is csak adtam a külsőmre egy picit. Egy szürke csőnadrágot, hozzá egy kék hosszú ujjút, aminek az elején van egy leopárd mintás szívecske, egy kék tornacipőt, pár ékszert, és egy haloványabb,kék árnyalatú sminket tettem fel. Hajamat kiengedtem, s egy-két tincset begöndörítettem. Majd felvettem egy vastagabb pulcsit, egy kis parfümöt még fújtam magamra, s indultam is, hiszen fél óra mire odaérek és már fél hét van.
Mikor odaértem Kwangmin már ott várt, s mikor meglátott elejtett egy mosolyt.
- Tudtam, hogy eljössz - köszöntött.
- Neked is szia - intettem unottan - mért kellett találkoznunk?
- Mind mondtam tegnap este, szerettem volna neked pár ajándékot hozni, de féltem. Most szeretnélek kárpótolni a sok plusz műszak miatt, és az ajándékok miatt is.
- Hm.. rendben, de igazán kaphatnék egy picivel többet - mutattam ujjammal is.
- Hahaha... majd meglátom, na gyere. Menjünk - karolta át vállam, s indultunk el egy irányba. Teljesen úgy viselkedik mintha már évek óra legjobb barátok lennénk, pedig ... alig ismerjük egymást.
Egy tónál álltunk meg, ami gyönyörű volt, de ne értettem, hogy mért ide jöttünk.
- Tetszik? - szólalt meg.
- Szép - bólintottam.
- Örülök. Gyere - ragadta meg csuklóm, s elkezdett húzni maga után. Én csak értetlenül pislogtam rá, de mikor egy kis faháznál álltunk meg, kezdett összeállni a kép. Belépett a házikóba, de mikor észrevette, hogy én nem nagyon szeretnék behúzott, s ekkor leesett az állam.
- Azt a mindenit - tátottam el a számat.
- Milyen?
- Gyönyörű - tényleg eszméletlen szépen meg volt csinálva. Egy asztal volt, két személyre megterítve, tele minden féle finomsággal. Tele minden gyertyával, olyan romantikus volt, bárcsak, előbb ismertem meg volna. Lehet elhamarkodott amit most mondani fogok, de én belé szerettem. Annyira aranyos, mikor felvettek akkor már kiszúrtam magamnak, de tudtam, hogy ő főnök semmi nem lehetne, plusz aztán már nem is láttam. Elég sokat változott, sokkal helyesebb. Az biztos.! Nem mintha előtte nem lett volna szívdöglesztő.
- Együnk - zökkentett ki gondolat menetemből, én csak bólintottam, majd leültünk enni.
- ízlik?
- Nagyon finom - nyammogtam. Egy félmosolyt ejtett felém, majd folytattuk az evést.
***
- Tele vagyok - simogattam hasam, miközben jókat kuncogtam. Kwangmin épp táncolni próbált, de kicsi volt a hely. Még csak most fejezte be az evést, de már ugrál. Én evés után örülök, ha menni tudok.
- Ülj le, még a végén elhányod magad - nevettem ki. Nem mondott semmit, csak helyet foglalt mellettem. Kezét combomra tette, mire én ijedten kaptam fel a fejem, hogy szemébe tudjak nézni.
- Tudod, már régóta szeretnék valamit megtenni - nézett a szemembe. Én egy nagyot nyeltem, majd inkább elfordítottam fejem, s a padlót kezdtem el fixírozni.
- É..És.. még..is mit..? - hangomon is hallatszott, hogy kissé megijedtem.
- Nézz rám - óvatosan felé fordítottam a fejem - megtehetem?
- Mit?
- Előbb igen vagy nem?
- J..Jó - bólintottam bizonytalanul. Óvatosan közel hajolt hozzám, majd már vártam, hogy szájon csókol, de csak a homlokomra kaptam egy puszit, majd az arcomra. Még kicsit vártam, hogy talán kapok egyet ajkaimra is, de nem. Felnyitottam pilláimat, ekkor két nagy szempárral találtam szembe magam.
- Csukd vissza a szemed - mondta tettetett duzzogással.
- De..
- Nincs de, csak csináld - óvatosan visszahunytam pislogóim, majd vártam, hogy valami történjen, de semmi. Már épp nyitottam volna ki újra szemeim, mikor betakarta őket, s kuncogott egyet.
- Mondtam, hogy ne nyisd ki.
- Jóóóó - sóhajtottam fel.
Már alig bírtam nyugton ülni, mikor megéreztem valami furcsát ajkaimon. Kwangmin kezei már nem voltam szemeimen így azok egyből kipattantak, s egy csukott pillájú fiúval találtam szembe magam, aki épp ajkaimon van. Kellett kis idő mire felfogtam, hogy most épp mi is történik, már épp löktem volna el magamtól, mikor elhúzódott.
- Sajnálom - hajtotta le a fejét. Én pedig csak megráztam enyém.
- Még egy kérdés - fordult újra felém.
- Hallgatlak..
- L..Lennél...a...a.. b..b..barátnőm? - teljesen le volt fagyva szegénykém, ahogy én is.
- Kwangmin, alig ismerjük egymást. Előbb ismerkedjünk meg jobban, aztán kérdezd meg újra, rendben? - néztem rá csillogó szemekkel. Ő csak bólintott, majd átölelt.
- Köszönöm.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Jó volt kiadni magamból *-*
Életem második leghosszabb Novellája.: 1558 szóval rendelkezik.><"
Remélem tetszett.^^"
Véleményeket.. pls!♥
Én most megyek is, mert így is beteg vagyok, de ezt muszáj volt.^^:D
Sziasztok♥
Categories:
Kwangmin.