- Csak kíváncsi voltam - vont vállat.
- Igen, én is kíváncsi szoktam lenni, de ez nagyon érdeklődő volt. Na, bökd ki - mutattam felé villámmal. Kicsit bebandzsított, ráfókuszált a villámra, olyan tekintetet vágott, mint aki azt hiszi, hogy most kiszúróm a látószervét, s így örökre megfosztom a világ látványáról.
Erre csak egy bugyuta vigyort villantottam, majd vállat vontam; - Hagyjuk - sóhajtottam fel. Úgy voltam vele, hogyha nem mondja el önszántából, akkor nem kell nyaggatni. Nem akarja, ez van. Tulajdonképpen nem is érdekelt.........annyira.
- Srácok, - szólalt meg Nicole, mind a két srác felé kapta a tekintetét - a haverjaitok is ilyen helyesek, mint ti? - ekkor jött el az a pillanat, hogy nem Changjo, hanem az én szememet szúrnám ki legszívesebben. Tegyük hozzá, majdnem sikerült a körmömmel, mire felszisszentem, de az asztaltársaságom le se kakkantotta. Na szép.
- Tulajdonképpen, csak "helyes" haverjaink vannak - a mondat végén egy űberszexi mosolyt láthattunk Changjo-tól, amitől Nic kis híján felsikoltott.
Ennél rosszabb már nem lehet ez a nap, komolyan. A bal szememet fogva néztem végig a társaságon, Chunji elpirult egy picit, gondolom drága barátnőm kérdése miatt. Changjo még mindig vigyorgott, mint a tejbe tök. Nicole pedig csak pislogott rájuk, szeméből boldogság áradt, nem csodálom.
- Be is mutattok nekik? - most komolyan egy olyan találkozón kérdezi ezt meg, ahol mind a kettőnknek lehetne partnere. Mármint gondolom, akik bejönnek és ránk néznek, úgy sejtik, hogy dupla-randin vagyunk.
Látszott mind a kettő hímneműn, hogy meglepődtek, tuti szarul esett nekik ez a kérdés. Kifejezetten bunkó volt most Nicole. Bocsánatkérőn néztem a srácokra, majd barátnőmre, akit a tekintetemmel legszívesebben felnyársaltam volna, és megsütöttem volna egy szalonna mellett.
Bocsánatot kért, mire a társaság ellenkező neme csak a fejét rázta, majd egy "szívesen bemutatunk a többieknek is titeket"-et mormogtak.
Ez a kis nézeteltérésnek nem nevezhető dolog után, még vagy egy fél órát beszélgettünk, elnevettük néha magunkat, mikor elmeséltünk néhány viccesebb sztorit. Élveztem, és hál' istennek több ciki helyzetbe nem kerültünk a nagyszájú Nicole-nak köszönhetően, amiért rettentően hálás voltam.
Elköszöntünk tőlük, majd -kikönyörögtem, hogy én vezethessek-, hazaindultunk. Nem voltam fáradt, de nem is voltam már olyan hiper-energikusan feldobódva sem.
- Nézünk valami filmet? - kérdezte Nic, mikor beléptünk a lakás ajtaján.
- Ahj, nincs kedvem semmihez, de berakhatunk valamit, nem ígérem, hogy nézni is fogom, valahogy most nem megy. Nem tudom, hogy miért nem - ráztam a fejem, majd ledobtam a cuccaimat a kanapéra.
- Elmegyek fürdeni, utána mehet, rendben? - mentem be a fürdőszobába. Választ nem kaptam, de tuti, hogy bólintott.
Gyorsan lekapkodtam a ruháimat, majd beálltam a zuhany alá.
Egész végig azon gondolkoztam, hogy milyen volt a ma délután. Chunji mosolya, Changjo tekintete. Egyszerűen akármelyikre gondoltam, bizseregni kezdett a pocakom. Azt mondogattam magamban, hogy ez lehetetlen, de ki tudja. Mind a kettőben megfogott valami? Nem tudom, erre még rossz gondolni is. Nem szeretnék semmi viszonyba kerülni egyik fiúval sem.
Changjon is gondolkoztam, a fotós dolog miatt. Miért kérdezősködött ennyit? Annyira furcsa volt minden.
Kikászálódtam a zuhany alól, rendbe szedtem magam, majd kitrappoltam a nappaliba. Nicole a kanapén feküdt, nem láttam, hogy a szeme nyitva van vagy nincs, ezért közelebb mentem hozzá, hogy jobban szemügyre vegyem.
Oké, a barátnőmnél benyomódott a "szundi" gomb.Nem lett volna szívem felkelteni, rátettem egy plédet, majd elvonultam a privát szférámba, ahol nekiálltam átnézni a következő hét rendeléseit, legfőképpen a hétfőit. Hogy kiket kell fotózni, hánykor és persze, hogy hányan lesznek.
Nem nagyon tartottam fejben, hogy kikkel telefonáltam, a mobil hívások után beírtam egyből a kis noteszembe a vendégeket, aztán törlődtek is a memóriámból, annyi mindent kellett csinálnom, nem tudtam pontosan fejben tartani, hogy éppen xy időben kiket kell fényképeznem.
Először egy huszonöt éves lány fog jönni hozzám, akinek éppen egy reklámhoz kellenek képek. Hát azok eltartanak egy három órába, mire meglesznek azok a pózok, azok a ruhák, amik majd kelleni fognak, plusz persze a kép beállítások. Nem kis munkába fog telni, de jobb szakmát nem választhattam volna. Imádok fotózni.
Aztán a lány után, valami idősebb emberke telefonált, hogy el a tudnám vállalni pár alkalmazottját, mert valamit ők képviselnek, kíváncsi vagyok, hogy mennyire lesznek szétcsúszva és mennyi időmbe fog telni, mire lefotózom őket, és kiválasztanak pár képet, amire szükségük van.Mivel az emberke nem mondta, hogy pontosan hányan lesznek, de azt mondta készüljek úgy, hogy nem ketten és nem is hárman jönnek. Előre félek. Úgy érzem, hogy több embert nagyon nem is kéne vállalnom, és mindenkit arrébb kéne tolnom egy nappal, de az nagyon sok macera lenne.
Fejem az asztalra bukott, s ennek köszönhetően megrepedt. Az üvegasztal hatalma. Komolyan, csak én lehetek ennyire szerencsétlen?!
