Remélem tetszeni fog, jó olvasást drágáim!:) 




  

 "... Az érzés, hogy bántod, akit a világon a legjobban szeretsz, belülről szétmar. Már nem tudsz normálisan gondolkozni, nem tudod, hogy pontosan mit csinál. Úgy érzed, hogy teljesen becsavarodtál. 
Minden nap felemlegeti azokat a dolgokat, amiket tettél, minden pillanatban a fejedhez vágja, hogy nem tudja megbocsájtani soha többé, a tetteidet. Próbálja, de nem megy neki.A világon a legszörnyűbb ezeket a szavakat hallani/látni. 
Aztán, mikor eljön a találkátok ideje, akkor úgy csináltok, mintha semmi sem történt volna. Mosolyogtok egymásra, szorosan ölelitek a másikat, lágyan csókolóztok, pedig a sebek ott vannak, csak nem meritek feszegetni őket..." 


- Oppa, megígérted, hogy többet nem fogod csinálni.....még is megtetted. Mire jó ez?! - estél neki barátodnak egyik este. 
- Ne haragudj, de nem bírtam tovább. Muszáj volt - védekezett.
- Ez nem mentség arra, hogy leiszod magad annyira,hogy még a világodat sem tudod! Megígérted, hogy leállsz az ivással, s mindenféle ilyesmivel. Mért csinálod ezt?! - morogtál kissé dühösen. Tudtad, hogy nem nagy dolog, de amikor megismerted, akkor folyton ilyen volt, aztán, amikor megkért, hogy legyél a barátnője, megígérte, hogy soha többet nem csinálja, erre még is.
- Tudod mit? Ne próbálj meg magyarázkodni. Hazamegyek - felvetted cuccaidat a kanapéról, majd elindultál az ajtó felé, ám Jimin visszarántott és erőszakosan megcsókolt. 
Nagy nehezen, de ellökted magamtól, majd mérgesen ránéztél. : - Ilyenkor ne! Bosszantó, hogy ilyenkor folyton a csókokkal jössz. NEM old meg semmit egy csók.......most! 
- Üss meg! - nézett keményen a szemedbe.
- Te normális vagy? Dehogy ütlek - mosolyodtál el cinikusan.
- Üss meg! - ismételte meg magát.
Kezeid automatikusan indultak meg felé, majd a homlokán csattant. Nem is volt benne olyan nagy erő, de te még is egyből szádhoz kaptad kezeid, amint észhez tértél, hogy mit is csináltál. Jimin szomorúan rád nézett, majd azt mondta, hogy most jobb lesz, ha elmész. 
Nem akartad ott hagyni, de szó szerint kilökött az ajtón, a cuccaidat pedig utánad dobta. Sírva szedted össze holmijaidat, majd indultál el haza. Egyedül, a sötétben és persze gyalog.

Az egész utat végig sírtad, alig vártad, hogy levedd ruháidat, beállj a zuhany alá, majd a mai tetteidet lemosd magadról. Bárcsak olyan egyszerű lenne, lemosod a vízzel azokat, amiket teszel. Hmm.. szerintem mindenki napi tízszer kezet mosna, ha nem többször.~

***

Másnap arra keltél, hogy egy SMS fogadott, benne pedig egy regénnyel.
"Szeretném, hogyha a cuccaimat összeszednéd, amik nálad vannak, délután elmegyek értük. Én minden holmidat összedobtam, visszaadom őket. 
Nem szeretném tovább folytatni veled ezt a kapcsolatot, remélem megérted. Összetörted a szívemet a tegnapi ütéseddel! Nem bírok a szemedbe nézni, nem tudok többet úgy rád gondolni, hogy szeretlek. Egyszerűen nem. 
Egész éjjel gondolkoztam, de sajnos semmi olyan érvet nem találtam, ami ahhoz vezetne, hogy megbocsájtsak és folytassuk ezt az egészet. Ennek így semmi értelme!
Törölj ki az életedből, én is megpróbállak majd elfelejteni. Remélem azért átgondolod,hogy mit tettél. Te is tudod, hogy nehezen szoktam le a piáról. Egy alkalom nem nagy cucc. De hát magadnak csináltad a bajt. 
Majd megyek valamikor.

Üdv, Jimin." 

Lesokkolódva nézted a telefont, fel sem fogtad,hogy a barátod az imént szakított veled egy KICSI ütés miatt, pedig Ő ösztönzött, hogy tedd meg azt a lépést, erre még neki állt feljebb. Persze már kezdesz hozzászokni, hogy mindig te vagy a rossz, de azért ez már tényleg megszokhattad volna.
Mikor eljutott az agyadig, hogy kidobtak, könnyeid elkezdtek folyni arcodon, majd le a takaróra.

Egész nap megállás nélkül sírtál, majd mikor csengettek futottál az ajtóhoz.
- Bejössz? - néztél rá, miután letörölted a könnyeidet, s ajtót nyitottál.
- Nem, csak hozd ki a cuccaim. Itt vannak a te holmijaid - konkrétan hozzád vágta a dobozt, amiben törékeny dolgok is voltak.
- Rendben, mindjárt jövök - óvatosan letetted a kezedben lévő tárolót, majd a hálószobádba mentél a holmijaiért.
- Tessék, ez minden - nyújtottad át neki, úgy, hogy rá sem néztél. Persze egy pólóját azért megtartottál, de arról neki nem kell tudnia. Legyen mindig melletted. Ha másképp nem is, egy ruhadarabként vigyázzon rád.
- Kössz. Na szia - ezzel belökött a lakásba, s ő maga csukta be a nyílászáródat.

Innentől kezdve Park Jimin soha többet nem keresett téged, egyszer láttad az utcán, de akkor is elfordította a fejét tőled, hogy még véletlenül se találkozzon a tekintetek. Viszont minden éjjel az ő pólójában alszol, mert olyankor úgy érzed, hogy átölel, s hozzád bújva hunyja be szemeit, s veled repül el az álmok szigetére, ahol minden jó,s mindenki boldog.

       Érzed, hogy nincs melletted senki. Mindenki meg vet, azért, amit nem is Te követtél el. Mindenki szarnak nevez, pedig nem csináltál semmi rosszat. Elhagytak a barátaid, amikor megtudták, hogy mi történt, hiába tagadtad, nem hittek neked. 
Megértetted, hiszen sok pletyka volt, hogy igenis te tetted. Viszont ez nem igaz. Tudod, hogy nem. Azért csinálják ezt veled, hogy még jobban tönkre tegyenek. Nem tudják az igazi érzéseidet, nem tudnak rólad semmit, csak azt hiszik. Azt állítják, hogy ismernek, mivel a "barátaid" voltak. Holott semmi. Minden nap szomorúan mész haza, félve attól, hogy betörnek hozzátok, baja esik bátyádnak vagy szüleidnek. Hiába nem hisznek neked, próbálod bebizonyítani az igazságot. Igaz, nem vér szerinti testvéred, de akkor is félted. Még ha Ő nem is úgy kezel téged, mint egy fél tesót. Lenéz, megvet, amikor tud keresztbe tesz neked. 
Hát persze, hiszen híres. Kissé sokat képzel magáról, de ez is érthető. Te mindent/mindenkit megértesz, de ŐK téged Nem. 
Mért van ez? 
Mert nem tudják, hogy mit érzel legbelül, a szíved mélyén. 
Mindig is arra vágytál, hogy szerető családod legyen, akik kiskorodban játsszanak veled, elmennek a játszótérre, bicikliznek veled, túráznak, családi kirándulásokat szerveznek neked, de nem ez jutott neked. Édesapád meghalt,  mikor hat éves voltál. Hat! Egy akkora kicsi még is, hogyan fogja fel azt, hogy nincs többé szeretett apukája, nincs mellette többé? SEHOGY. Akkor tudatosul benned mindez, mikor felnősz. Most húsz éves vagy. Próbálsz eligazodni, de itt nem megy. Nem vesznek fel sehová, mivel azt hiszik, hogy akkor azt tennéd, mint a régi munkahelyeden - persze, nem te voltál, csak azt hiszik.
- Menj már arrébb! - lökött meg bátyád, Jiyong.
- Nem is álltam az utadban - mondtad elhaló hangon, majd leszegted fejed, s inkább szobádba mentél. Ezek fájtak a legjobban. Nem csinálsz semmit, de még is piszkálnak valamivel. Legszívesebben elmennél innen. Sokszor gondolkoztál már az öngyilkosságon, de valaki eddig mindig megállított. Volt, hogy Jiyong szedett le - nagy nehezen - a háztetőről. 
Lefeküdtél az ágyra, majd lehunytad szemeid, hogy kicsit relaxálj, de nem tartott sokáig, mivel kopogtak az ajtódon. 
- Tessék? - szóltál ki unottan. Az ajtó kinyílt, majd Ji lépett be rajta - mit szeretnél? Megint piszkálni? Kösz, de most nincs hozzá hangulatom.... - fordultál át másik oldaladra, hogy ne lássad. 
- Éppenséggel azért jöttem, mert anyukád küldött, hogy szóljak ma este nem lesznek itthon -vont vállat - így én kell rád vigyázzak.
- HÚSZ ÉVES VAGYOK! Nem kell vigyázni rám.! - morogtál.
- Ne velem ordibálj, hanem velük! - mutatott az ajtó felé - szót kell fogadnod nekem - kacsintott.
- Hát persze. Menj ki - mondtad dühösen. Felpattantál, s kilökted az ajtón. ~ Ezt nem hiszem el, még ilyenkor is piszkálni kell? Minek kell rám vigyáznia? Mért nem megy dolgozni? Mért kell itthon legyen, mikor eddig is meg voltam nélkülük? Mééért? ~ kérdezted magadtól ~ Mikor mindig, mindenki bánt..még ez is?! nem elég nekik, hogy szenvedek, még jobban kínozni akarnak? 
Lerogytál ágyad mellé, s halkan sírni kezdtél. Nem szeretted, hogy úgy kezelnek, mint egy gyereket. Már felnőtt vagy. Mért nem engedik, hogy a magad ura legyél? 


Este olyan kilenc óra fele jöhetettek be a szobádba, hogy elköszönjenek tőled. Jiyong apját soha nem tudtad úgy hívni "apa". Egyszerűen nem ment. Mint is Mr. Kwon-nak szólítottad, így mikor elköszöntek tőled, akkor te csak ennyit mondtál " Szia anya, viszlát Mr.Kwon". Szegény öregembernek biztos rosszul esett, hogy nem hívtad úgy,ahogy hallani szerette volna. 
Hallottad, amint édesanyád Jiyonggal beszél arról, hogy nem mehetsz sehová, legyen fent veled egész este a szobádban, s beszélgessetek. Legalább most legyen veled kedves...stb.. szokásos duma, de Ji-t meg se érintik ezek a szavak, csak anyádék előtt játssza meg, hogy "oké, rendben. Vigyázok rá". Amint elmennek mindig piszkál, bánt. Így az nap este mindig sírva alszol el.  
- Na, kicsike. Akkor beszélgessünk - jött be szobádba kopogás nélkül, majd ledobta magát az ágyra. 
- Nincs kedvem beszélgetni - mondtad halkan. 
- Neked soha semmihez nincs kedved. Olyan vagy, mint egy élő-halott - kezdett el piszkálni.
- Mért nem tudsz egyszer...csak egyszer... egy kedveset mondani nekem? 
- Nem tudom, így viccesebb az egész - vont vállat.
- Kérlek, menj ki. Nem akarok beszélgetni veled! - sóhajtottál. 
- Őőőő... had gondoljam át. Nem - ezzel lezártnak látta a témát. Felállt fekvőhelyedről, majd az íróasztalodhoz ment. 
- Mit csinálsz? - ijedten kaptad oda tekinteted. Az egyik fiókod tele volt képekkel. Róla és apádról. ~ Nehogy megnézze.!!! Akkor kiugrok az ablakon. 
- Csak leültem ide - kapcsolta fel a kislámpát, ami az asztalon volt. Láttad, hogy egy lapot vesz elő, de nem foglalkoztál vele. Inkább felmásztál négykézláb oda, ahol az előbb még ő volt. Elterültél rajta, s próbáltál elaludni. 
Már majdnem sikerült, mikor az arcodba landolt valami. Kissé összerezzentél, kinyitottad pilláid, s megnézted mi az. Egy papír galacsin volt, amire valami rá volt írva. Gyorsan kibontottad, megnézted mi van ráírva. Jiyong írása. Felismerted. 
" Ne aludj. Inkább gyere ide az ölembe. Mutatni szeretnék valamit ;) " ez állt a papíron. Felpillantottál, ekkor találtad szembe magad az ő tekintetével. 
- Te teljesen meghibbantál? Minek mennék én az öledbe? Mit akarsz mutatni? 
- Túl sok a kérdés, csak gyere ide. Megtudod! Gyere már! - noszogatott tovább. Megadtad magad, így odaballagtál hozzá, de nem ültél az ölébe.
- Itt vagyok, mondd... mit akarsz? - tetted csípőre kezeid. Nem válaszolt, csak mosolyogva az ölébe húzott, te pedig meglepetten néztél rá. 
- Meglestem a képeket - súgta a füledbe, mire nagy szemekkel néztél szemeibe. 
- Neeeeeeeeeeeeeeeee! - visítottad - minek turkálsz a cuccaim között Kwon Jiyong!? - morogtad mérgesen. 
- Bocs - vont vállat - jó képek lettek, de mikor csináltad őket? Soha nem láttam, hogy fényképeznél.
- Túl jó vagyok. Nem mondom el a titkomat - kacsintottál. 
- Te kis...... - szűrte fogai közt, majd olyat tett, amire életeben nem számítottál volna; Megcsókolt. 
Ijedten lökted el magadtól, amint feleszméltél. 
- Még is mit csinálsz?! Ne merd még egyszer megtenni! 
- Mert? Mi lesz? 
- Megbánod, hogy a világra jöttél!
- Oh, de megijedtem - hajolt közel hozzád, de elhúztad fejed. Még mindig ölében voltál, így kissé nehéz volt. Kiakartál szállni onnét, de nem engedte. 
- Engedj már! 
- Valld be, hogy tetszett.
- Nem tetszett! - ekkor megint rányomta ajkait tiédre. Ficánkoltál, de csak azt érted el vele, hogy még közelebb húzzon magához, s szorítson, nehogy elmenekülj. Addig- addig ficánkoltál, míg belefáradtál. Megadtad magad; visszacsókoltál. 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Jiyong ficihez NEM szeretek ilyeneket írni, de ehhez muszáj :$
hogy mért utálják a lányt, nem derül ki, mivel csak kellett egy ok, hogy utálják..ennyi xddd
Remélem tetszett :3♥
véleményeket szeretnék *w* 

      Érzed, hogy nyelve nyakadat simogatja, majd egy szúróérzést a nyakadnál. Tényleg megharapott téged. Egy kisebb nyöszörgésen kívül nem adsz ki hangot, nem mozdulsz. Kezét ugyan úgy szorongatod mint előtte, hiszen Te mondtad neki, hogy megteheti. Akkor most el kell viselned a következményeit.
Furcsa érzés volt, ahogy egyre csak gyengültél, s gyengültél. Arcod kissé elsápadt, majd mikor elhúzódott nyakadtól megtörölte száját, s mosolyogva megölelt, de neked egy picit hányingered lett. Megkapaszkodtál benne, hogy ne ess össze. Ijedten pillantott rád, de te csak annyit mondtál "nincs semmi baj, csak furcsa ez az érzés". Aprót bólintott, de még mindig nagyon féltett, tudta, hogy nem volt helyes, amit az imént tett.
- Gyere, ülj le. Nagyon sápadt vagy - fogta meg kezed, s óvatosan leültetett a kanapéra- ugye tudod, hogy nem volt helyes? 
- Nem érdekel. Ha te ettől jobban érzed magad, akkor akár mindet megihatnád.! - felelted határozottan. Féltetted Őt, hiszen, ha Ő nem lenne tuti, hogy te is össze lennél borulva. Hiába undok, lenéző veled a szíve mélyén egy kedves ember, aki tud szeretni. Érzed, hogy fontos vagy neki, s ezért már megéri. 
Nem ő akarta ezt a sorsot. Régen ugyan olyan ember volt, mint bárki más, de mikor szüleit lemészárolta egy tiszta vérű, nem maradt senkije.
Nem tudod, hogy kik voltak az igazi szüleid. Nem emlékszel, hogy mi volt 15 évvel ezelőtt, mivel a memóriád kitörlődött valami okból kifolyólag. 3 éves voltál, mikor eltűnt minden emléked a szüleidről. Az emlékeid onnantól vannak meg, hogy SeungJo-hoz kerültél, s ő lett a gyámod. Majd idővel hozzátok kerül _______ is, akinek szüleinek nem szép halála volt. 
Iker testvére meghalt -vagy is úgy tudta - , de később kiderült, hogy nagyon is él. Méghozzá azzal a nővel van, aki "szörnyeteggé" változtatta őt -a szavaival élve. 
Mivel a szülei vadászok voltak, így ___________ is annak tanult, mikor a család tagjai éppen dolgozni voltak. A kisöccsével együtt, de nem neki a szervezete mindig is gyengébb volt, így nem lehetett vadász. 
Milyen vadász?
Vámpír vadász. 
- Fejezd be. Te is tudod, hogy nem lehet - rázta a fejét - köszönöm, de többet Ne kínáld fel magad neked. Kérlek - nézett szemedbe. Nagyot sóhajtottál, majd bólintottál. Nem szeretted, ha lehetetleneket kér tőled, de mindig rábólintottál. 
Fejed elkezdett zúgni, szemeid elnehezedtek. Ez szokott történni, mikor a sok vérveszteségtől elálmosodsz. Buksid egyre nehezebb lesz, majd azt érzed, hogy fejed vállának dől. 


Reggel kisebb fejfájással ébredtél. Furcsán érezted magad, hiszen eddig még nem fordult elő.~  Lehet túl sokat ivott tegnap este? Ah, kizárt... hiszen szinte mindig ugyan annyit szokott. Akkor még is miről?  ~ gondolkodtál. Míg nem tudtad, hogy miért fáj, addig nem foglalkoztál vele. 
Gyorsan összekaptad magad, majd elindultál iskolába, fejfájással nem törődve, mosolyogva léptél be az osztályba, majd néztél körül. 
Csalódottan vetted tudomásul, hogy ________ nincs bent.  Vagy késik, vagy egyáltalán nem fog bejönni. Már kezdesz hozzászokni az ilyenekhez. 
Nem vagytok együtt, de még is úgy érzed, hogy muszáj mellette legyél. Szüksége van rád, még ha nem is mondja ki. Érzed. 
Nagyot sóhajtottál, majd leültél barátnőd mellé. 
- Hogy vagy? - kérdezte mosolyodva.
- Kicsit fáj - mutattál buksidra -, de majd elmúlik - mosolyogtál.
- Gyerekek! Egy kis figyelmet kérek! - jött be a tanár. Az osztályba síri csend lett, mindenki az oktatóra emelte tekintetét, s várta, hogy közölje a csoporttal mondanivalóját. 
- ____ ________ - mikor meghallottad nevét szíved nagyot dobbant - nem az iskolánk tanulója - sóhajtott -, de a jó hír az, hogy helyette jön egy másik tanuló - próbálta az osztályt kissé feldobni, de mindenki csalódott volt.  Szemeid kikerekedtek. Megmerevedetten ültél a padban, s próbáltad felfogni a tanító szavait. 
- Kérlek titeket, figyeljetek oda rá, legyetek a segítségére, s ha valamit nem tud, akkor mutassátok meg neki - mosolygott.
- Tanárnő! - szólalt meg az egyik diák - mikor fog érkezni? 
- Holnap. 
Nagy nehezen eljutott az agyadig. Neked ez így egyszerre nagyon sok információ volt. Idegesen felpattantál helyedről, majd se szó, se beszéd kifutottál a helységből. Alig láttál valamit, kibuggyanni készülő könnyeidtől, de csak futottál, s futottál, amíg oda nem értél ahhoz a bizonyos helyhez. 
Tudtad, hogy ott fogod találni. Mindig oda megy, ha valami nincs rendben, vagy csak egyedül szeretne lenni.
- Mért? - csak ennyit mondtál, mire rád kapta tekintetél.
- Sajnálom. 
- Sajnálod?! - szipogtál - hát, én is - remegtek meg ajkaid. Tudtad, hogy mindjárt eléred azt a pontot; hiszti-roham. 
- Gyere ide - mutogatott kezével, hogy ülj le mellé. Odacsoszogtál hozzá, s szinte lehuppantál mint egy vasgolyó,mikor az égből lehullik. 
- Óvatosabban - kuncogott.
- Haragszom rád! - motyogtad magad elé meredve. 
- Attól még találkozhatunk - próbált valami vicces arcot vágni, de nem jött össze neki.
- Egyet kérhetek még? Utána végleg elfelejtelek! - néztél rá. Remélted, hogy belemegy.
- Na, had halljam - dőlt hátra a fűbe. 
- Igyál még egyszer, utoljára a véremből - jelentetted ki, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Ahogy lefeküdt olyan gyorsan is ült fel.
- Te megőrültél?! Megmondtam, hogy nem! 
- Kérlek... 
Odahajolt nyakadhoz, de mikor már vártad volna, hogy beléd szúrja szemfogát elhúzódott, felpattant majd egy "nem megy, nem bírom megtenni" után elfutott. Megrökönyödve néztél utána, nem volt erőd utána futni, hiszen tudtad. Úgy sem érnéd utol. 


~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
NE HARAGUDJATOK, HOGY ENNYI IDEIG FICI NÉLKÜL HAGYTALAK TITEKET! :C
Csak... volt pár probléma, ami miatt nem tudtam írni. Remélem nem lett olyan szörnyű így "visszatérésnek". Ígérem, minden ficit megpróbálok folytatni, amint időm engedi. :D Most belehúzok mindenbe! :D Nem a megszokott fici tőlem, de annyira megihletett ez az anime (Vampire Knight), hogy muszáj volt írjak valamit..így gondoltam..egy visszatérésnek jó lesz.><  Aki látta az animét, lehet kicsit ismerős lesz neki az eleje..mivel mondom..az ihletett meg..amúgy még mindig nem írtam volna semmit.><
Véleményeket kérnék szépen! :$♥
Le írom az okokat, hogy azért tudjátok:D
1, Nem volt jó a gépem 2 hétig.
2, Nem volt ihletem, se erőm.
3, Muszáj tanuljak most.
ÍGÉREM FOLYTATOK MINDENT.:3 remélem tetszett és nem lett lapos.>>

Ne haragudj amiért ennyit késtem vele, de itt van, megírtam.! Nem a legjobb, de azért próbáltam arra összpontosítani, hogy cuki, még is érzelmes legyen.!:$
Szeretlek Bogii.!♥

(Ha valaki még olvasná.. attól pls.. véleményt.^^ :D)

    



  Nem szerettél egyedül otthon lenni, de valamiért mindig egymagadban voltál. A szüleid mindig elmentek valahová, téged pedig -, mint eddig soha - nem vittek magukkal. Szórakoztak önfeledten míg a lányuk kitudja, hogy mit csinál. Nem volt barátod, akihez hozzátudtál volna bújni, megcsókolni, s akkor mondani neki, hogy "szeretlek", mikor csak szeretnéd. 
      Egyedül egy ember állt mindig melletted; Kwon Jiyong. Legjobb barátod volt, már általános iskola óta, viszont, mióta jobban belelendült a zeneipari tevékenységbe, nem nagyon tud veled foglalkozni, s ezért mindig sajnálkozik, hiszen, mikor a szüleid nem voltak Ő volt veled nap hosszakat. 
Most épp a szobádban kuksolsz, s olvasol egy könyvet, aminek még a címét sem tudod, csak azért nézegeted a sorokat, hogy teljen az idő, s ne kelljen arra gondolj, hogy egyedül vagy abban a nagy házban. Ki tudja, hogy ki törhet be hozzátok, ki tudja, hogy ki öl meg az éjszaka közepén. Na, ezeket a gondolatokat szeretnéd elfelejteni, de nagyon nem akar sikerülni, így csak nagyot sóhajtasz, majd előveszed telefonod párnád alól. Az első nevet tárcsázod aki a hívásnaplóban van. Hiába nem találkoztok minden nap, azért felhív, érdeklődik felőled, hogy még is mi van veled, hiszen félt. Tudja, hogy milyenek a szüleid. 
- Oppa - szipogsz a telefonba. 
- Mondjad ________? - hallottad hangján, hogy kicsit megijedt hangod miatt - baj van? 
- Nem nincs, csak ... megint egyedül vagyok, és félek... - vallottad be. Előtte semmit nem titkoltál, mindent tudott rólad. Mindig tudtad, hogy mikor kell menjen hozzád, hogy mikor kell segítsen rajtad, s te ezt sajnos nem mindig tudtad viszonozni. Hiszen, ha a szüleid otthon voltak -nagy ritkaság - akkor sehová nem engedtek, főleg nem Jiyong-al. Szerintük egy felkapott kis sztárocska, aki csak leakar fektetni téged, de te hiába magyaráztad nekik, hogy már kiskorod óta ismered. Nem hittek neked.
- Átmenjek? - tette fel az egyszerűnek tűnő kérdést, de tudtad, hogy neki még sem olyan egyszerű. 
- Nem szeretném, ha miattam nem végeznél a munkáddal - kissé nehezedre esett kimondani ezeket a szavakat, hiszen vele szerettél volna lenni. Nem mondtad senkinek, de az érzéseid már lassan egy éve mások iránta. Féltél, hogyha elmondod neki, akkor már ő sem lesz melletted. Akkor már tényleg magadba zuhansz, és nem fogsz soha többé kikászálódni a gödörből.~
- Mára már végeztem. Tíz perc és ott vagyok - ezzel kinyomta a készüléket. 

Ahogy mondta tíz perccel később már csengettek is, én pedig mint egy lajhár ballagtam le a lépcsőn, s nyitottam ajtót.
- _________ - ölelt meg szorosan. 
- Szia... 
- Hogy vagy?
- Most már jobban. Kérsz inni valamit?
- Nem köszi, inkább menjünk fel a szobádba.
- Rendben.. - ezzel elindultunk fel, de a lépcső közepénél megállított csuklómnál fogva. Zavartan pillantottam kezünkre, majd arcára - mi a baj? 
- Semmi, csak... nem szeretem mikor szomorú vagy.. 
- Pedig mindig az vagyok. Hozzászokhatnál... - vontam vállat.
- De nem megy. Nem bírom elviselni, hogy mindig ilyen vagy. Nem fogsz magadnak így senkit sem találni, ha egész nap be vagy gubózódva.
- Te is nagyon jól tudod, hogy nem engednek sehová.! - morrantam fel - mellesleg ... aki nekem kéne.. vagy hogy mondjam... az foglalt. Ha nem is az, nem állna le egy olyan lánnyal mint én - fintorodtam el saját magamon. 
- Ne beszélj baromságokat. Gyönyörű vagy.
~ Gyönyörű vagy, Gyönyörű vagy, Gyönyörű vagy, Gyönyörű vagy ~ csengett fülemben. Kissé elpirultam, majd letöröltem egy könnycseppet, ami épp akkor buggyant ki. Olyan jól esett, hogy ezt mondta. Nem tudtam felfogni, hogy ő gyönyörűnek tart. Pont Ő, akiért esedezem, akiért szívem már régóta dobog. 
- Még csókolózni sem csókolóztál. Itt lenne az ideje ... - cukkolt tovább.
- Nem is fogok, mivel .. mint mondtam, aki nekem tetszik az... ja - nem szerettem volna még egyszer ugyan azt elmondani, úgyhogy inkább ráhagytam a dolgot.
- Ki az az idióta akiről beszélsz?! - hallottam, hogy kissé kiakadt - ha tudod, hogy nem tetszenél neki, akkor mit gondolkozol még rajta. Lépj tovább, vagy csak egyszerűen mondd meg neki, ha még nem tud róla. Lehet, hogy csak te gondolod azt, hogy nem tetszel neki - oktatott ki. Végül is ... lehet,hogy igaza van.
- De ha elmondom. Megsértődsz, és soha többet nem fogsz velem szóba állni.. - indultam meg a lépcsőn, ő pedig utánam. 

Bent a szobában levágódtunk az ágyra mind ketten, majd fájdalmasan felsóhajtottam.
- Ki az? - törte meg a csendet újra.
- Hagyjál már... mondtam, ha elmondom .. akko - nem bírtam befejezni, mert szavamba vágott.
- Megsértődsz, és soha többet nem fogsz velem szóba állni - próbált úgy beszélni, mint én, de abból csak egy nyávogás lett.
- Nem is így beszélek - lepődtem meg.
- Majdnem - vont vállat - mért sértődnék meg? mért ne állnék veled szóba? Ilyennek ismersz? - vonta fel szemöldökét. Csak óvatosan megráztam fejem, majd mély levegőt vettem, majd kifújtam azt.
- Rendben. Elmondom - láttam, hogy várja a nevet, de egyerűen nem voltam rá képes. Kezembe vettem mobilom, majd pötyögni kezdtem. Elküldtem az üzenetet. Hallottam, hogy morog egyet, nem tudta, hogy miért kell SMS-ben leírnom. Pedig ezt is megszokhatta volna tőlem, hiszen ilyenkor mindig így írom le a bajaim. Főleg, ha számomra "ciki" a dolog. Az üzenetbe csak ennyit írtam; "TE, Jiyong. Remélem most jó...hogy megtudtad."
Félve néztem rá, de szemei nem utálatot, se semmi mást, csak enyhe döbbenetet, még is csillogást mutatott. Nem mondott semmit, csak hirtelen fölém kerekedett, majd megcsókolt. Szemeim majdnem kiestek helyéről, a tudattól, hogy ő lopta el első csókom, plusz eléggé meglepett. Most ő is így érez vagy csak hirtelen felindulás? 
- Ez az SMS nagyon feldobott - szakadt el tőlem. Hirtelen ő is elkezdett pötyögni valamit mobilján, nem sokkal pedig kaptam egy üzenetet. Nevetve nyitottam meg, majd néztem meg, hogy mi az amit szóban lusta volt elmondani; " 사랑해♥! "
Könnyeim akaratom ellenére is kibuggyantak, majd mosolyogva néztem fel rá.
- Én már régebb óta.. - mondtam durcásan, de erre egy újabb csók volt a válasz.~


The end.~

Tádáá, második rész..^^" Reméljük ez is tetszeni fog, úgy mint az előző.^^" :) Sokat dolgoztunk vele, de nem bánjuk, mivel mindig van rá vevő, és mindig olvassátok minimum ketten, oké, nem nagy szám, de nekünk igen is az, és lehet csak ennyien szóltok, de körülbelül mindig 50 felett van a bejegyzés megtekintés. :3 Aminek még jobban örülünk :D*-*
Na, de nem pofázok ám tovább.xd :D Véleményeket!! :))
Enjoy.~♥:)




Először nagy szemekkel néztem előre és éreztem hogy arcom felforrósodik. Aztán szélesen elmosolyodtam és erősen megszorítottam kezét.-nincs kedvem bemenni.-hajtottam fejem mellkasára a koleszszobám ajtaja előtt.

- Muszáj lesz... de nekem sincs... Fel vagyok pörögve. Jót tett ez a kis alvás - kuncogtam halkan - Holnap találkozunk - intettem, majd elballagtam a szobámba. Alig volt erőm bármihez is, de azért még elmentem megfürdeni, aztán bevágódtam az ágyba, de mint múlt éjjel nem jött álom a szememre , így nem aludtam szinte semmit egész este...

Ahogy bementem egyből lefeküdtem. Nem volt kedvem fürdeni se. Azon gondolkodtam egész hajnalban hogy vajon ez csak úgy jött neki vagy valamit ő is érez. Istenem de szeretném, ha viszont szeretne.-húztam magamra a takarót.

Reggel kimásztam az ágyból, és szidtam magam amiért egy szemhunyásnyit sem aludtam egész éjjel. Eléggé nyúzott voltam, de megpróbáltam összeszedni magam, s emberi bőrben megjelenni az osztályban. Még így álmosan is alig vártam, hogy délután legyen, és megint együtt próbálhassunk.

 Nagyon fáradtan keltem fel ráadásul az egyik órát végig is aludtam. Ennek így nem lesz jó vége...-nekem most mennem kell Unnie ne haragudj...-intettem a barátnőmnek majd ott is hagytam. A lánymosdóba kisminkeltem magam kicsit majd siettem is a próbára mert nem akartam elkésni.

Most nem együtt mentünk a terembe, mivel én előbb végeztem már ott voltam, és rá vártam. Addig is magam énekeltem, zongoráztam egy kicsit. Furcsa volt most egyedül énekelni, de jó is. Alig vártam, hogy megérkezzen és végleg befejezzük a darabot, majd előadjuk a jövőheti iskolai ünnepségen. Már nagyon várom, hiszen a szüleim is eljönnek, akik eddig csak otthon hallottak zongorázni, és az sem most volt. Azóta sokat fejlődtem.

Mosolyogva támaszkodtam meg az ajtóban és hallgattam ahogy játszik.
-ez gyönyörű volt...-lehunyt szemekkel öleltem át hátulról nyakát.~hát te hülye vagy teljesen.-képzeletben épp lelőttem magam.

Nem mondom, meglepődtem, de nem löktem el magamtól. Jól esett a közelsége, jól esett minden ami vele kapcsolatos. 
- Köszönöm - szólaltam meg utólag is - azt hittem már nem is jössz - tettetem szomorúságot - , de most már itt vagy .. úgyhogy kezdjünk neki - csaptam össze tenyerem - , de először... had közöljem veled, hogy... jövőhéten lépünk fel, hívd el a szüleid is. Ja, és még valami.. ha jól haladunk, akkor már ma betudjuk fejezni - mosolyogtam, de valamiért ő most ezt nem viszonozta - mi a baj? - néztem rá ijedten - valami rosszat mondtam? - kérdeztem félve. Lehet a szüleivel kapcsolatban bántottam meg.... Mekkora egy tuskó vagyok!~

Csak nagy szemekkel hallgattam ahogy mondja sorban a dolgokat majd mikor a szüleim szóba kerültek nem tudtam tovább mosolyogni.-semmi rosszat nem.mondtál..-simogattam mellkasát.-csak a szüleimmel nem vagyok jóba azért is vagyok kollégista.-sóhajtottam majd leültem a zongora elé.

- Akkor itt az ideje, hogy kibéküljetek - magyaráztam - meg van a számuk? - néztem rá, mire bólintott - kérem a telefonod - nyújtottam ki karom, de nem nagyon akarta nekem odaadni a készüléket - kérem! - szóltam rá erőteljesebben, mire a kezembe nyomta a készülőkét, pufogva. 
- Ezért még hálás leszel nekem - vigyorogtam - mindjárt jövök - ezzel kimentem a teremből, és telefonálni kezdtem. Mondjuk az Ő telefonjáról, de remélem azért felveszik... ~

Végül is nagy nehezen de oda adtam neki a telefont mire eltűnt. Addig én elhelyezkedtem a zongora mögött és gyakorolni kezdtem. Addig sem a szüleimen rágódtam plusz gyakoroltam legalább egy kicsit.

- Jó napot - köszöntem a készülékbe amint felvették - Lee Jeongmin vagyok, a lányuk barátja. Szeretném őket meghívni a jövőhéten sorra kerülő iskolai rendezvényre - adtam választ minden kérésre - rendben, viszlát - ezzel letettem, és boldogan mentem vissza a terembe, de inkább csak a távolból figyeltem, ahogy játszik, majd mikor végzett megtapsoltam, és odamentem hozzá - asszem kifogsz velük békülni - ezzel letudtuk a beszélgetést és végleg neki álltunk a gyakorlásnak.

Megint egész éjjel próbáltunk majd elfeküdtem és fejemet ölébe hajtottam.
-mit mondtál nekik? És ők mit.mondtak?-néztem fel rá fél szemmel majd lehunytam pilláimat.

- Legyen titok - kezdtem el simogatni haját - a lényeg, hogy eljönnek - somolyogtam - inkább pihenj, nem akarok még visszamenni a koleszba - motyogtam kissé fáradtan.

-Én sem szeretnék, de csak azért mert ott olyan egyedül vagyok...-fogtam meg hajamat simogató kezét majd éreztem hogy felemel.-mit csinálsz?-már ki sem nyitottam szemeimet úgy le voltak ragadva.

- Mért érzed magad egyedül? Hiszen a barátnőddel vagy egy szobában ... - inkább úgy döntöttem, hogy a színpad mögötti kis "öltözőbe"' viszem, ahol van egy kanapé, amit kilehet húzni.. Erre is körülbelül 2 hete jöttem rá, pedig már mióta ide járok.. 
Bent gyorsan kihúztam azt, majd lefektettem rá, s mellébújtam.

-Mert ő vagy a fiúja szobájában alszik vagy pedig olyan fáradt hogy mire visszaérek már nagyban alszik.-kuporodtam össze és hajtottam homlokom homlokának. Annyira jó volt érezni, de nem voltam biztos abban hogy szeret-e...

- De a lányoknak is tilos a fiúknál lenni, nem? - lepődtem meg - amúgy megértem.... - öleltem ár derekát. 
Mikor homloka enyémnek ért, s szinte már egymás szájába lihegtünk... olyan érzés fogott el , ami az Ő közelében már nem az első alkalom; a vágy, a kényszer, hogy megcsókoljam.

-De tilos viszont ők mindig meg tudták oldani. Ügyesek...-mosolyogva vezettem kezemet tarkójára és kezdtem el bőrét simogatni.

- Hát, akkor tényleg ügyesek .... - ahogy ujjai tarkómon játszottak kirázott a hideg, s még közelebb vontam magamhoz - ugye tudod, hogy ez csikiz, egyben jól esik?

-Hát most már tudom..-mosolyogva folytattam tovább majd lassan lehunytam szemeim.- szép álmokat Oppa...-ez volt azt hiszem az első hogy így szorítottam.

- Neked is - simítottam végig arcán, majd egy puszit leheltem arcára. Meglepett, hogy Oppa-nak hívott, de nem tettem szóvá. Minek? Ennek én csak örültem. Legalább kimondja, amit gondol. 
Még néztem kicsit nyugodt arcát, majd egy furcsa ötlettől vezérelve egy kisebb csókot leheltem ajkaira. Ha alszik úgy sem fog rá emlékezni, vagy majd inkább álomnak hiszi. Örülök, hogy végre megtettem... remélem egyszer majd, ha ébren lesz, akkor is megtehetem.~ Ezzel én is álomba merültem.

Ahogy becsuktam szemeim szinte azonnal elaludtam. Olyan jót álmodtam. Ott álltunk és csak csókolóztunk miközben a kellemesen langyos nyári eső zuhogott és bőrünket mosta.
Másnap hamarabb keltem mint Ő és csak néztem arcát és mosolyogva hallgattam ahogy halkan szuszog. Olyan volt mint egy angyal.

Reggel ijedten ültem fel, majd nyújtóztam egyet. 
- Jó reggelt - mondtam álmos hangon, majd visszavetődtem mellé - mennyi az idő? - kérdeztem félve. Mondjuk már péntek volt, de nem szeretnék elkésni, viszont mikor óvatosan a kijelzőre néztünk ijedten kaptunk a tekintetünket egymásra - elkéstünk - suttogtam, mire ő csak bólintott - akkor most már nem kell bemennünk, tudod milyenek a tanárok - morogtam.

-Tudom tudom...-sóhajtottam egyet majd lassan felültem.-ma is muszáj gyakorolni?-pillantottam rá hátra reménykedő tekintettel. Hátha nem és akkor elmehetnénk vacsorázni, vagy csak egyszerűen sétálni.

- Igen, de nem olyan sokat... este elmehetnénk valamerre - ajánlottam fel, miközben visszahúztam fekvő pozícióba - nem fáztál este? Még takaró sem volt rajtunk - motyogtam.

-Ah de jó. Én is pont erre gondoltam...-csillantak fel szemeim majd átöleltem.-nem fáztam hisz itt voltál.-kuncogva dörgöltem arcomat mellkasába.

-Oh, tényleg? - kuncogtam - az jó... - öleltem át - de... tulajdonképpen most mi van velünk? - tettem fel azt a bizonyos kérdést, ami miatt nem nagyon tudtam mostanában aludni.

-Nem tudom...-erre én is kíváncsi voltam, de így hirtelen nem voltam rá felkészülve hogy ezt így szolidan felteszi.-én... Már rég szerelmes vagyok...-hajtottam le vörös arcomat majd már csak azt vártam hogy kiakadjon.

- Még is kibe? - ijedtem meg - oh, akkor menj nyugodtan - engedtem el derekát, majd vártam, hogy elinduljon, de nem tette - mért nem mész? - kérdeztem. Szíven ütött, hogy azt mondta régóta szerelmes.

-Mert itt van az akire már lassan 2éve várok...-néztem fel rá egy halvány mosollyal ajkaimon.-és nem tudom.ő mit érez, de kíváncsi vagyok..

- Oh - illetődtem meg - az a személy se tudja pontosan, de azt igen, hogy ellopták a szívét, és nem most akarják neki visszaadni - magyaráztam, mintha nem rólam lenne szó.

-Hát ha rajtam múlik nem is fogja visszakapni.-mosolyogva simogattam meg arcát majd csak mélyen szemeibe néztem és teljesen el is vesztem azokban.

- Megcsókolhatlak? - néztem rá pajkosan. Nem tudom, hogy.. hogy voltam képes erre, de megtettem. Kimondtam azt amit már napok óta kiszerettem volna.

-Ezt kérdezni sem kellett volna..-mosolyogva néztem telt ajkait. Már én is annyira vágytam arra hogy megcsókoljon.

Kissé feljebb csúszott hozzám, majd mikor úgy éreztem, hogy most.. akkor közel hajoltam hozzá, s ajkaimat övére helyeztem, majd óvatosan falni kezdtem őket. Elmondani nem tudom, hogy milyen jó érzés volt. Hasamban pillangók repkedtek, és meg is remegtem.. még soha nem remegtem meg egy csóktól sem.

Pár nap alatt annyira összeszoktunk, hogy valóra vált amiről eddig csak álmodtam. A szeretett fiú viszont szeret. Csodásan csókolt. Jó volt végre érezni is nem csak elképzelni milyen lehet ajkai érintése.

- Mondhatok neked valamit? - kérdeztem , mikor elváltunk egymástól. Elmondom neki, amit tegnap este tettem.

-Persze nekem bármit.-
Arcát simogatva néztem őszintén íriszeit.

- Tegnap este... izé... én... adtam.. egy.. kisebb... csókocskát... oda, ni - mutattam szájára.

-De édes vagy...-csillantak fel szemeim.-kár hogy hamar beájultam...-nevettem el magam majd felültem és nyújtózkodni kezdtem.

- Épp ellenkezőleg - kuncogtam - így legalább bátran megtehettem - öleltem magamhoz.


THE END.!!!~♥ 

Nos, újabb "meglepetés" hiszen... TÁDÁ.. :D megint írtunk egy kisebb történetet. Főszerepben : Lee JeongMin. ~♥
Reméljük sokan fogjátok olvasni, mivel ezt is hajnalban kezdtük el... valamiért midig akkor pörgünk a legjobban :D Nos, nem is beszélek tovább.~ csak még ennyit: Eddig ez a Szerepezésünk a legtartalmasabb, azaz a legtöbb szóval írt történetünk.. :D
Enjoy.~♥



Imádtam, ahogy Jeongmin zongorázik. Második éves vagyok egy művészeti iskolában, Jeongmin meg végző. Már az első év eleje óta bejárok minden "különfoglalkozásra" amit ő tart, és meghúztam magam a leghátsó padba. Minden lány a nyálát csorgatta utána velem együtt.~Bárcsak szeretne...-sóhajtottam egy hangosat.

Imádtam zongorázni. Mikor lenyomok egy billentyűt, s az kiadja mondjuk a legmélyebb hangot, vagy a legvékonyabbat. Gyönyörű, főleg mikor egyszerre a kettő, és még a közötte lévő kisebb hangok. Csak egy lánynak zongoráznék úgy,hogy Nagy-Közönség előtt, senki másnak, de ő rám se hederít. Inkább lóg a lányokkal, pedig régen mennyit hülyéskedtünk együtt. Hmm... az is régen volt..~ Most már átment abba a tagozatba, hogy; "Letört a körmöm, mit tegyek?! *visít*" körülbelül. Hiányzik a régi énje. Nagyon..

Megfogtam a táskámat és siettem is a fakultációmra. Kivételesen legelőre ültem, de most is csak azért mert a leghátsókat már elfoglalták. Minden egyes szavát lejegyzeteltem amit mondott, majd mikor beült a zongora mögé megmutatni a gyakorlatban is, hogy miről van szó felkönyököltem a padra és tenyereimbe támasztva az államat csillogó szemekkel néztem ahogy ujjai fel-le járnak a billentyűkön. Egyszerűen elbűvölő volt ahogy játszott.

HeeRae úgy nézett, hogy ezt hittem mindjárt kiesik a saját száján. Nem mondom, aranyos volt, de ... csak aranyos és ennyi. Most nem rá koncentráltam, hanem arra, hogy biztosan jó billentyűt nyomjak le, s , hogy minél változatosabb legyen az "előadás" még egy kicsit rákontráztam.A "tanítványaim" ahhoz képest nagyon jól haladtak, de elég kevesen voltunk. Viszont kaptam ezért is plusz pénzt, ami nekem nagyon jól jön, hiszen elég sok időt szoktam eltökölni a tükör előtt. 
Az utolsó hangot is leütöttem a zongorabillentyűn, majd felálltam, s meghajoltam mivel az összes diákom tapsolt.
- Köszönöm - hajoltam meg ismét mosolyogva. 

Ahogy abbahagyta mindenki tapsolni kezdett amin nem is csodálkoztam mivel nagyon ügyes volt. Sóhajtottam egyet, majd összecsuktam a füzetem, bevágtam a táskámba és vontatott, lassú léptekkel indultam a többiek után kifelé a teremből.

- HeeRae - kiáltottam utána, mire rám kapta tekintetét - gyere kicsit vissza- dőltem neki a zongorának - kíváncsi vagyok, hogy mennyit fejlődtél, mert azt tudom, hogy folyton engem figyelsz, de azt már nem, hogy tudod is amit tudni kell, vagy csak úgy be jársz órákra. Semmi ellenvetésem sincs, de valamire még is csak jegyet kell adnom, és holnap mindenkit leosztályozok, mivel nemsokára vége az évnek, és a bizonyítványban ez is szerepelni fog - ezzel leültem mellé a zongoraszékre, majd figyeltem, hogy mit,s hogyan csinál.

Ez most komoly, hogy így külön... Csak vele. Itt vagyunk egy teremben, ráadásul itt ül mellettem. El sem tudja szerintem képzelni, hogy jelen helyzetben mit érzek. Ő csak figyelt és fel-le pásztázott tekintetével. Elém rakta a kottát és rábökött az egyik darabra. Elkezdtem játszani. Nem csak miatta jártam ám be... Imádtam zongorázni. Ilyenkor mindent ki tudtam zárni és csak a zenére figyeltem.

Meglepődtem, hogy milyen hibátlanul játssza el a darabot, így mikor befejezte még megszólalni sem tudtam, pedig tekintete, ahogy rám nézett. Könyörgő volt, hogy mondják már valamit.
- Huh -fújtam ki magam, mikor már nagyjából észhez tértem - csodálatos volt. Nem hittem volna, hogy ilyen gyönyörűen eltudod játssza ezt a dalt. Mellesleg Hibátlanul... és előre - simogattam meg karját - mehetsz - böktem fejemmel az ajtó felé. 

Ahogy abbahagytam csak nézett rám, én meg meg voltam ijedve hogy valamit nagyon elrontottam, de mikor megdicsért nagy kő esett le a szívemről.-köszönöm...-mosolyogva hajoltam meg előtte, és mentem ki a teremből. Olyan szintű boldogság járta át mindenemet amit szavakkal nem is lehet leírni. Úgy éreztem, hogy ennél jobban már nem tudom szeretni, de tévednem.

Ahogy most játszott. Egy furcsa dolog vésődött agyamba, ami nem hagyott nyugodni. Hogy mi is az? 
Az lenne a legjobb, ha én és HeeRae együtt játszanánk, egy iskolai darabban. Asszem beszélek a dirivel, hogy lehetne-e róla szó. Most teljesen fel vagyok pörögve. Még utoljára végig néztem a teremben, majd kiballagtam, s s elindultam haza.

Bevágódtam a koleszszobámba és azonnal mindent elmeséltem a lakótársamnak.-és annyira helyes.. Így közelebbről még szebb az arca.-kipirult arccal dőltem el az ágyban és úgy áradoztam neki tovább. Nagyban beszéltem mikor valaki kopogott.-megyeeek.-kiabálva siettem az ajtóhoz.

A diri beleegyezett, így egyből rohantam is a lány emeletre, hogy megoszthassam vele, kíváncsi vagyok, hogy hogyan fog reagálni. Mikor kinyitotta az ajtót látszott rajta a döbbenet.
- Hogy mit keresek itt? - nevettem fel, mire bólintott - csak szeretném elújságolni a jó hírt. Bemehetek? - néztem rá. Tudom, tilos a lány szobában tartózkodás stb... de most "felhatalmazást" kaptam, így mikor nem nagyon szeretett volna beengedni, elmondtam neki, hogy beszéltem az igazgatóval, szóval 5 percet beengedhet.

Először nem akartam beengedni. Jó, persze szívesen megtettem volna, de tilos. Viszont mikor mondta hogy szabad habozás nélkül beengedtem.-szóval miről van szó?-töltöttem neki egy bögre teát majd letettem az asztalnál ülő srác elé. Ahogy elkezdte a forró teát fújni... Ajkaival kissé becsücsörített és úgy fújta halkan ki a levegőt.

- Szeretném, ha a következő iskolai előadásban fellépnél velem... duóban... mit szólsz hozzá? - néztem rá, majd kortyoltam egyet a meleg folyadékból - finom - ízlelgettem meg, majd tovább szürcsöltem. HeeRae végig nézte a folyamatot, míg megiszom a bögre tartalmát, aztán felálltam, s menni készültem. 
- Köszönöm a teát, de választ még nem kaptam, és lassan le jár az engedélyem - néztem meg telefonom kijelzőét. Amint láttam megint sokk hatása alá került. Remek... ügyes vagyok.. szegénykémet tönkre teszem azzal, hogy mindig valami újat közlök vele.

Folyton le tud valamivel sokkolni hát ezt el sem hiszem. Hogy én és ő együtt egy színpadon?
-Én ezt nem érdemlem meg..-motyogva meredtem egy bizonyos pont felé.
-Te sokkal jobb vagy...-mosolyodtam el majd elindultunk a kijárat felé. Még mindig eléggé meg voltam lepődve.
-Holnap még beszélünk róla, jó?

- Rendben, de kérlek, gondold át. És te is jó lehetsz, ha többet gyakorolsz... azaz jobb, hiszen fantasztikusan játszol. Viszont, ha igen, akkor minden este kicsit próbálnánk..... együtt - mosolyogtam - , de azért ... gondold át, ha nekem úgy jobb. Remélem helyesen döntesz - ezzel kiléptem a szobából - én megyek - ezzel ott hagytam az ajtóban álló lányt. Tuti, hogy igent fog mondani, ha mást nem csak azért, hogy velem lehessen. Vagy is reménykedem benne, hogy a válasza pozitív lesz, tényleg szeretnék vele fellépni, és ha hangja van, akkor még jobb, mivel akkor tudunk olyan dalt választani. Aihss.. nem szabad beleéljem magam, hiszen az sem biztos, hogy igen lesz a válasza...

Pár percig ott álltam még az ajtóban és a barátnőm zökkentett ki a gondolkodásból.
-Fogadd el! Ilyen ajánlatot nem kapsz minden nap. A suli egyik legfelkapottabb sráca akár veled duettezni.-fogta kezeimet. Igen igaza van ráadásul mindig is erről álmodtam.
-Elfogadom.-álltam Jeongmin mögött a menzán másnap reggel.

- Tudtam, hogy bele mész. Köszönöm -ezzel megöleltem. Nem érdekelt, hogy mindenki minket néz, ezt most muszáj volt - ma este neki állunk a próbának, mivel nem sok időnk van... minimum egy hónap - motyogtam, ahogy közben elkezdtem számolni - igen, egy hónap - rántottam vállat - este még valamire kíváncsi leszek , de azt majd ott - mondtam, majd elmentem.

Ahogy megölelt azt hittem elolvadok, de aztán ahogy ott hagyott egy csomó kérdőjellel körülöttem, eléggé elkezdtem izgulni. Mi a fenére lehet kíváncsi? Egész nap ez járt a fejemben. Sok minden felmerült bennem, de végül is mindet elvetettem, majd inkább megvártam míg elkezdjük a próbát.

- Jó, most halljam az ének tudásod - mondtam neki, miközben helyet foglaltam a széken - na, ne legyél ilyen.... csak tudni szeretném, hogy milyen darabot válasszak, mert ha mást nem, akkor közben énekelhetnénk is, az olyan... megható lenne - magyaráztam - és ez volt az amit az ebédlőben mondtam, szóval hajrá. Hallgatlak - mosolyogtam.

-De... Én még soha nem énekeltem senki előtt és őszintén nem is sejtettem hogy ma kell elkezdenem...-nyeltem egy nagyot és ültem le mellette mint aki karót nyelt.-nincs jó hangom..-motyogva néztem fel rá. Még tényleg senki előtt nem énekeltem még viccből sem. Ráadásul ha nem tetszik neki a hangom akkor a legkisebb esélyem is elszúrom nála ami bár tényleg apró, de azért remény az mindig van nem?!

- Majd én megmondom, hogy milyen hangod van, csak állj fel, és énekelj... én nem senki vagyok, hanem Lee Jeongmin, a tanárod, egyben egy ismerősöd... szóval.. hajrá - felhúztam a székről, majd magammal szembe állítottam - hallgatlak - vigyorogtam rá. Tényleg furdalt a kíváncsiság, hogy mégis milyen hangja van. Biztos gyönyörű, nem tudom mért mondja azt ,hogy nem ... Bolond ez a lány.~ 
- Naaa - szóltam rá, mire neki kezdett.

Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit énekeljek aztán eszembe jutott a kedvenc számom szövege. Kissé elvont volt a szám és szerelmes, de ilyen volt a hangulatom mostanában. Ráadásul miatta. Gondolom nem is sejti, hogy mi is van...

A szám.. annyira ismerős volt, de nem jutott eszembe, hogy még is melyik ez, de nem is érdekelt. Tudtam, hogy miről szól; szerelem.. ~ De azt nem, hogy mért pont ezt a számot választotta. Biztos ez jutott eszébe először.. 
Mikor befejezte én tátott szájjal bámultam rá. 
- MI AZ, HOGY NEM TUDSZ ÉNEKELNI? - néztem rá döbbenten - nagyon szép hangod van.. véletlenül valami mást nem tudsz? dob? gitár? bendzsó? vagy valami? - néztem rá - , csak mert basszus, rohadt tehetséges vagy... nem tudom, hogy eddig mért nem figyeltek fel rád, na, de majd én - húztam ki magam büszkén, mosolyogva.

-Régen úgy 2évig gitároztam, de azt hamar abbahagytam.-néztem fel rá majd az utolsó kijelentésére én is elmosolyodtam. Felcsillantak szemeim majd kissé pirospozsgás arccal ültem vissza a székre. Olyan fura volt vele beszélni ráadásul együtt is énekeltünk és szerintem rohadtul összeillett a hangunk. Közben azért a zongora részt is elkezdtük próbálni.

- Ez csodálatos lesz - sétáltunk vissza a kollégiumba, olyan este 10 fele - holnap - intettem, majd beléptem a szobába. Szobatársam már aludt úgyhogy kissé halkan elmentem lefürdeni, majd én is bebújtam az ágyba. Nem voltam álmos, fel voltam pörögve. Minden bajom volt. Újra, és újra lejátszódott bennem, ahogy éneklünk, zongorázunk, és ahogy Ő énekel.. Csodaszép volt... Ez a lány teljesen megbabonázott.~


Egész végig csak ő járt a fejemben. Ahogy énekel zongorázik ahogy bele éli magát az egészbe. És az a mosoly... A világ egyik legcsodálatosabb és legszebb látványa. Egy zuhany után bedőltem az ágyba. A mosolyt le sem tudtam vakarni az arcomról. Egyszerűen tökéletes volt.

Reggel elég nyúzott állapotban voltam, mivel este későn bírtam elaludni. Elkészültem,majd siettem órára.
Órák utána találkozom HeeRae-val, alig várom, hogy vége legyen a délelőttnek, és tudjunk próbálni. Már a fele készen van... HeeRae-val nagyon gyorsan haladunk,aminek örülök.

Egész nap csak ő járt a fejemben. Nem is tudtam figyelni az órákon... A dalt dúdolgattam amit gyakoroltunk-sziaa!-vidáman ugrándozva mentem oda hozzá.-mehetünk?

- Mehetünk - bólintottam,majd elindultunk a terem felé. ~~ Bent először lepakoltuk a cuccainkat, majd elkezdtünk próbálni. Az éneklésnél előbb csak szolmizáltunk, majd miután éreztük, hogy már a dal is mehet, nekiláttunk.

Annyira gyönyörű hangja van. Ahogy ott énekeltünk tekintetem folyton ajkait lesték. Néha néha egy egy szünetnél végignyalt azokon mire én gyengéden ráharaptam az enyémre.-mindjárt jövök...-dadogva siettem el a mosdóba hogy kicsit megmossam az arcomat.

Nem tettem szóvá, de láttam, hogy miket csinál.Aranyos volt, legszívesebben letámadtam volna.Mikor magamra hagyott nagyot sóhajtottam, majd vártam, hogy mikor toppan be újra.

-Itt vagyok ne haragudj...-léptem be már kissé nyugodtabban a terembe.-folytathatjuk.-ültem le mellé. Több órás gyakorlás után egyszer csak fejem vállára borult és elaludtam. A gondolkodás miatt éjszaka alig aludtam így most fáradt voltam.

Megilletődtem. Mikor rám dőlt, azt hittem az elején, hogy csak viccelődik, de mikor a harmadik szólongatásra sem nyitotta ki pilláit fejemet az övére hajtottam.Szinte egyből leragadtak szemeim.

Mikor egyszer csak lassan kinyíltak szemeim fejemre hajtotta a fejét és aludt. Elővettem a telefonom és már hajnali 3volt.-Jeongmin...-rázogattam finoman a vállát. Nem hittem volna hogy így elalszunk mind a ketten.

- Hm?-kérdeztem még félálomban.Hallottam és éreztem is, hogy HeeRae felkelt, de egyszerűen képtelen voltam felülni. 
- Mondd....-nyammogtam.

-Hajnali 3 elmúlt...-suttogtam elfojtott hangon. Annyira édes volt ahogy aludt. Ha nem kellett volna akkor biztos nem keltem fel csak csendben nézem ahogy alszik...

- Hogy mennyi? - pattantam fel egyből. Nem szerettem volna, de már elég késő volt - basszus.. - sziszegtem - jól elment az idő.. azaz.. jól elaludtuk az időt - vakartam zavartan tarkóm - szerintem induljunk - pattantam fel, kicsit megszédültem , mivel hirtelen álltam fel, de pár másodperc múlva jobban voltam - na, gyere .. - mosolyogtam.

-Jól vagy?-halkan kuncogva álltam fel én is és kérdeztem mikor láttam, hogy kicsit megszédül.-megyek, megyek...-siettem utána majd lekapcsoltuk a villanyokat és a kollégium felé indultunk.

Már majdnem a kollégiumhoz értünk, mikor olyat tettem amin én magam is meglepődtem; ujjainkat összekulcsoltam, s úgy mentünk tovább. Mi a fene ütött belém? 
Eddig még más lány után áradoztam,de most.. teljesen elcsavarta a fejem ez a nőszemély.~


FOLYT.KÖV.! ~

Nos, elékeztünk a zárórészhez.^^ Köszönjük mindenkinek aki kommentelt, és olvasta.^^ VÉLEMÉNYEKET erre a részre is nagyon szeretnénk! :DD Főleg olyanokat amiket eddig kaptunk:D♥
Öröm volt írni ezt a ficit.~ De tényleg.^^





-Hát bocsi de nekem nyomósabb ok kell.-mosolyogva hajtottam hátra fejemet mellkasára.

-Feleségem leszel, vedd le - mormoltam fülébe. Haja csiklandozta nyakam, de tetszett.

Nem tudtam hogy mit is kéne tennem. Nem szerettem volna levenni. Ráadásul olyan követelőző volt..

- Kérlek - simogattam hasát.

-De ronda vagyok...-suttogtam magam elé.

- Majd én azt eldöntöm, csak vedd le.. kérlek... - suttogtam fülébe, majd megharaptam egy picit fülcimpáját.

Felsóhajtottam majd óvatosan szétszedtem a törölközőt magam körül és elengedtem így a földön landolt a textildarab.

Kezem elkezdett kalandozni testén, majd melleit kissé megmarkoltam. 
- Hmm... jó cicik - dicsértem meg.
Ilyenkor szeretek egy szál boxerben lenni, de tényleg.

-Jongin...-morgolódva fordultam felé és öleltem át szorosan.-Én ezt nem akarom...-húztam kissé számat. 

- Mit? - néztem rá értetlenül. 

-Ezt...-mutattam a földön heverő törölközőre.

- Még mindig nem értem - néztem rá zavarodottan.

-Csúnya vagyok én ezt tudom...-sóhajtva guggoltam le és vettem fel a földről a rózsaszín törölközőt..

- Ne mondd ezt... - nyúltam karja után.

-De ha egyszer igaz?-emeltem fel kissé hangomat.

- Nem , nem igaz! - szóltam rá .

-Köszönöm hogy így gondolod.-mosolyogva tekertem magam köré a törölközőt majd nyomtam egy puszit arcára.

Ledöbbentem. Nem tudom, hogy mi lett velem, de mikor kiakart lépni az ajtón csuklójánál fogva visszarántottam, és megcsókoltam.

Ahogy elkezdte falni az ajkaimat előbb megilletődtem aztán közelebb vontam magamhoz és már csak az ajkaimon megjelenő mosoly szakított el minket egymástól.

- Jól csókolsz- jegyeztem meg huncutul.

-Hát te is..-mosolyogva mentem be a szobába és vettem fel egy toppot meg egy francia bugyit.

- nem kéne így aludj. Még csak most gyógyultál meg - magyaráztam.

-De meleg van idebent.-mosolyogva dőltem be az ágyba.

- Akkor sem kéne így lenned, még a végén letámadlak az este folyamán.

Erre elnevettem magam majd derekamig húztam a takarót.-Meg tudom magam védeni.-kacsintottam rá

- Nem hiszem - kuncogtam, majd én is bemásztam mellé az ágyba.

-Hidd el. Eddig is megvédtem magam.-mosolyogva fordultam oldalamra és néztem az arcát. Közelebbről még szebb volt. Vöröslő és duzzadt ajkai annyira szépek voltak szemei pedig egyszerűen elbűvölőek.

- Csak mert mindig valami, vagy valaki megzavart minket - kezdtem el kifogásokat keresni.

-Aha persze...Ki zavart meg minket?-nevettem el magam.

- nem tudom - vakartam a meg tarkómat.

-Na ugye?-húztam fel szemöldököm majd belemarkoltam pólójába és odahúztam magamhoz.

- Hmm... - hümmögtem - tudod, most nincs rajtad szoknya - állapítottam meg.

-és ?-dörgöltem arcomat mellkasához.

- most ... bármit megtudok fogni - nevettem fel.

-De nem fogsz mert rácsapok a kezedre..-mosolyogva simítottam végig ajkain.

- nem mersz - ezzel kezemet bevezettem lábához, míg ő ajkaimat piszkálta.

-Hogyne mernék?-mosolyogva dugtam be kezemet a takaró alá és kezdtem el karmolgatni a kezét.

- Neeee.. ez fáj - néztem rá - csak egy kicsit, na.. élvezni fogod - mosolyogtam.

-De miért akarod te ezt annyira?-mosolyogva pusziltam meg ajkait.

- Mert a feleségem leszel.

-Nem szeretnél valami jobb magyarázatot kitalálni?-simogattam arca vonalait.

- öm.. nem - ráztam meg a fejem - na, szabad?

-Jó ...Csak hogy lásd kivel van dolgod.-kezdtem el ajkait falni.

- Ejha.. -váltam el tőle kuncogva - te már csináltad? - néztem rá komolyan.

-Aha.-rántottam meg vállamat.

- Ilyen fél vállról veszed az egészet? - néztem rá.

-Nem veszem félvállról!-csattantam ki.-Csak válaszoltam a kérdésedre. Miért...Te csináltad már?

- Még szép - morogtam - még 14 évesen... először.... - nevettem ki magam.

-Hát persze..Egy ilyen fiúnak ez hülye kérdés volt mi?

- Nem.... mért... ?

-Hát mert minden lány oda meg vissza van érted. Gondoltam már volt sok partnered..-közben egymás testét barangoltuk be.

- üüü... nem... eddig csak.. - kezdtem el számolni - négy lánnyal voltam együtt.

-hmm az nem is olyan sok. Többre tippeltem volna.-csókoltam meg.

- Na, kössssssssz.. - motyogtam szájába, majd ráharaptam alsó ajkára.

-Naaa...Ez most olyan nagy baj?-motyogtam miközben ajkamat rágta.

- Nem - csaptam rá fenekére. 

-Naaa..-nevetve túrtam bele hajába és dugtam mutatóujjamat szájába. 

Ujját kezdtem el rágcsálni mint egy csontot, majd mikor kicsit jobban ráharaptam felszisszent.

-Auh azért nem azt mondtam edd is meg.-nevettem fel kissé hangosan. 

- De finom.. - néztem rá kiskutya szemekkel. 

-de nekem meg fááj teee.-mosolyogva hajoltam nyakára és kezdtem el a vékony bőrét szívogatni, harapdálni.

- Hmm.. ez jól esik... - morogtam, majd közelebb vontam magamhoz.

-Az a léééényeg.-motyogtam halkan majd végignyaltam bőrén.

- Hm.. finom... nagyon... - morogtam.

Miközben ajkaimmal és nyelvemmel nyakánál időztem kezeimmel hasát simogattam majd egyre lentebb és lentebb haladtam.

Nem tudtam mit kezdeni, csak alatta feküdtem, s hagytam, hogy had kényeztessen, de mikor boxeremhez ért, s végig simított félig merev tagomon egy kisebb nyögés szakadt fel torkomból.

A halk kis nyögésre szélesen elmosolyodtam majd egy gyors csókra ajkaira tapadtam. Kibújtattam őt a felsőjéből majd felforrósodott bőrét kezdtem el egyre lentebb és lentebb csókolgatni.

 Na, jó.. most én jövök - vettem le róla a kis toppot, majd melleire tapadtam.

-De most én akartam...-sóhajtoztam majd térdemet két lába közé nyomtam és óvatosan simogatni kezdtem azzal érzékeny pontját.

- Akkor hagyom - dőltem hátra az ágyon,s vártam, hogy mi lesz a következő lépése.

Lehúztam róla a boxerét és belsőcombjait simogatva vettem a számba férfiasságát. Először csak hegyét nyalogattam majd erősen szívni kezdtem.

- Uhmm - markoltam hajába, hogy jobban rábírjam nyomi férfiasságomra.

Fogaimmal lágyan harapdálni kezdtem tagját majd még mielőtt elélvezhetett volna fentebb kúsztam és megcsókoltam miközben lerugdostam magamról a fehérneműt.

- Oh, szóval azt szeretnéd, hogy beléd élvezzek - kuncogtam.

-Hát még jó...-suttogtam ajkai közé majd óvatosan elkezdtem ráülni.

- Akkor akarsz gyereket? - csillant fel szemem.

-Majd meglátjuk...-nyögve engedtem magamba teljes hosszát majd lassan mozogni kezdtem rajta.

Kezemmel megfogtam derekát, hogy jobban rátudjam nyomni tagomra, és így segítve kissé neki is.

Egy idő után eléggé elfáradtam így mellkasára dőltem és úgy hagytam hogy tovább mozgasson. Közben füleit cirógattam.

Éreztem, hogy hüvelye kezd össze-össze húzódni, így tudtam, hogy nemsokára eléri a csúcsot. Ennek örömére még jobban begyorsítottam, minél közelebb hajtva magunkat a csúcsig.

Egyre hangosabban és gyakrabban nyögtem fel. Pár lökés után mind ketten egyszerre élveztünk el.

- Hmm....... ez jó volt - morogtam nyakába.

-maradjunk annyiban hogy nem volt rossz..-nevetve cukkoltam agyát.

- chhh ... ez most fájt - néztem rá.

-Jól van na tudod hogy csak vicceltem.-mosolyogva simogattam arcát.

- Nem érdekel, hagyjál ... - duzzogtam.

-hát jó akkor ne hidd el.-játszottam én a sértődöttet.

- Na, jó. Bocsii - bújtam oda hozzá, hátulról megöleltem, majd magunkra húztam a takarót, s mély álomba merültünk.



THE END!