Ez az ötödik éve, annak, hogy a szüleim nem velem töltik a Karácsonyt. Mindig megígérik, hogy most biztosan haza tudnak jönni, de soha nem tartják be. Ezért inkább kapok egy-egy SMS-t, hogy ne haragudjak. Persze, én hülye azt válaszolom, hogy ; "nincs baj. Megleszek egyedül is." Holott... nagyon is bánt a dolog! Hiába vagyok 22 éves, akkor is a családommal szeretném tölteni az év egyik legszebb napját.~ Utálom, hogy apáméknak mindig fontosabb a munka mint a lányuk. Fáj, el nem tudom mondani mennyire.
Most éppen a kanapén ülök, és csak nézek kifele a fejemből. Hiába megy a televízió, egyszerűen nem tudok rá koncentrálni, csak a nagyi almás pitéjére, aminek elképesztően finom fahéj illata van. Még a nyál is összefut számban, ha arra gondolok, hogy azt majszolgatom miközben ülök a meleg kandalló mellett, s hallgatom ahogy anya gyerekkoráról mesél. Úgy döntöttem, hogy elmegyek hozzá, és meglátogatom. Ha már a rokonság többi tagjával nem tudok lenni. Igaz, nem alszok ott, de még is csak örülnének a látogatásomnak. Boldogan pattantam fel a kanapéról, majd indultam el a szobámba felöltözni, hiszen pizsamában nem ajánlatos kimenni a hidegbe. Először egy vastag harisnyát vettem fel, majd rá az egyik kedvenc farmeromat. Egy zöld hosszú ujjút, amin egy pingvin volt - pororo. Aztán rá egy kötött pulcsit amit még anyám egyik ismerősének a felesége kötött. Ezt a pulcsit is nagyon szerettem. Jó meleg volt. Felvettem a csizmám, ami nem volt túl bonyolítva csak egy snassz fekete kis cipellő volt. Még feldobtam magamra a sálamat, sapkámat. Kiléptem az ajtón, amit magam mögött be is zártam.
Most éppen a kanapén ülök, és csak nézek kifele a fejemből. Hiába megy a televízió, egyszerűen nem tudok rá koncentrálni, csak a nagyi almás pitéjére, aminek elképesztően finom fahéj illata van. Még a nyál is összefut számban, ha arra gondolok, hogy azt majszolgatom miközben ülök a meleg kandalló mellett, s hallgatom ahogy anya gyerekkoráról mesél. Úgy döntöttem, hogy elmegyek hozzá, és meglátogatom. Ha már a rokonság többi tagjával nem tudok lenni. Igaz, nem alszok ott, de még is csak örülnének a látogatásomnak. Boldogan pattantam fel a kanapéról, majd indultam el a szobámba felöltözni, hiszen pizsamában nem ajánlatos kimenni a hidegbe. Először egy vastag harisnyát vettem fel, majd rá az egyik kedvenc farmeromat. Egy zöld hosszú ujjút, amin egy pingvin volt - pororo. Aztán rá egy kötött pulcsit amit még anyám egyik ismerősének a felesége kötött. Ezt a pulcsit is nagyon szerettem. Jó meleg volt. Felvettem a csizmám, ami nem volt túl bonyolítva csak egy snassz fekete kis cipellő volt. Még feldobtam magamra a sálamat, sapkámat. Kiléptem az ajtón, amit magam mögött be is zártam.
Nem szeretek egyedül mászkálni este, de most nem érdekelt. Szerettem volna végre megölelgetni a nagyikámat és a papámat. A házhoz vezető úton egy parkon kellett át menni, de mikor áthaladtam - volna - rajta, akkor észrevettem, hogy nem vagyok egyedül. Nem tudtam, hogy féljek vagy ne, ezért inkább halkabban kezdtem próbáltam menni, de nem nagyon jött össze. Mikor közelebb értem a parkban lévő lámpák megvilágították arcát. Így felismertem.
- Jiyong? - lepődtem meg.
- Hm? - pillantott fel, miközben a padon kuporgott. Biztos nem ismerte meg a hangom. Szája tiszta lila volt, és ahogy elnéztem nem volt valami rétegesen felöltözve. -
Mit csinálsz te itt?
- Ki vagy? - nézett szemembe, ekkor láttam rajta, hogy felismert - oh.. S..SungGi?
- Igen - mosolyogtam - mit csinálsz itt? - ismételtem meg magam - és... mért nem vagy rendesen felöltözve, ha már kint vagy? - kicsit anyáskodó lehettem, de nem akarom, hogy lebetegedjen.
- Tudod, ez hosszú - remegett meg.
- Tudod mit... gyere - segítettem fel a padról. Asszem ma nem látogatom meg a nagyiékat.
- H..Hová megyünk? - teljesen át volt fagyva.
- Hozzám, de most gyere. Ne beszélj - szóltam rá. Még jó, hogy ez a liget a házam közelében van.
- Jiyong? - lepődtem meg.
- Hm? - pillantott fel, miközben a padon kuporgott. Biztos nem ismerte meg a hangom. Szája tiszta lila volt, és ahogy elnéztem nem volt valami rétegesen felöltözve. -
Mit csinálsz te itt?
- Ki vagy? - nézett szemembe, ekkor láttam rajta, hogy felismert - oh.. S..SungGi?
- Igen - mosolyogtam - mit csinálsz itt? - ismételtem meg magam - és... mért nem vagy rendesen felöltözve, ha már kint vagy? - kicsit anyáskodó lehettem, de nem akarom, hogy lebetegedjen.
- Tudod, ez hosszú - remegett meg.
- Tudod mit... gyere - segítettem fel a padról. Asszem ma nem látogatom meg a nagyiékat.
- H..Hová megyünk? - teljesen át volt fagyva.
- Hozzám, de most gyere. Ne beszélj - szóltam rá. Még jó, hogy ez a liget a házam közelében van.
Miután kinyitottam az ajtót, s beengedtem Ji-t, elmentem a konyhába, hogy csináljak neki egy pohár forró-csokit. Az majd felmelegíti. Jiyong leült a kanapéra, s még mindig vacogva nézett rám. Szája még mindig lilás volt, de már nem annyira.
A meleg, gőzölgő italt kivittem neki, majd letettem az asztalra. Adtam neki egy takarót, jól bebugyoláltam vele, majd kezébe nyomtam a forró folyadékot, s csak figyeltem ahogy próbálja kortyolgatni. Kicsit lehet melegre sikeredett.
- Köszönöm - kocogtak fogai.
- Ne köszönd, inkább idd meg - mosolyogtam. Csak bólintott, majd visszafordult bögréjéhez.
A meleg, gőzölgő italt kivittem neki, majd letettem az asztalra. Adtam neki egy takarót, jól bebugyoláltam vele, majd kezébe nyomtam a forró folyadékot, s csak figyeltem ahogy próbálja kortyolgatni. Kicsit lehet melegre sikeredett.
- Köszönöm - kocogtak fogai.
- Ne köszönd, inkább idd meg - mosolyogtam. Csak bólintott, majd visszafordult bögréjéhez.
- Na, most hogy megittad... elmesélheted, mit csináltál te ott - motyogtam. - Hát, tudod. Úgy volt, hogy ma lesz egy találkám. Az a személy azt mondta, találkozzunk a parkban aztán felmegyünk hozzám. De nem jött el. Én pedig vártam, s vártam, de semmi nem történt. Még egy fránya üzenetet sem bírt írni, hogy "bocsi, nem érek rá ma" vagy valami - morogta - holnap Karácsony, és én megint egyedül ülhetek a kanapémon, és a macimat szorongatva nézem majd az ünnepi Műsorokat amit leadnak. Aztán a mackókám is megunja, és megint egyedül maradok - kicsit mérges... azaz.. inkább szomorú.
- Egy cipőben járunk - surrogtam halkan.
- Hogy érted?
- Tudod, mondtam , hogy alig várom már, apámék érkezését - ekkor bólintott - nos, mint mindig most sem jönnek haza!
- Oh - csak ennyit tudott mondani, majd kibugyolálta magát a paplan alól, letette az üres bögrét az üveg lapra, majd kezét felém nyújtotta. Értetlenül pislogtam rá, majd mikor rám mosolygott vettem a lapot, s mellé ültem. Szorosan átkarolta vállam, majd elkezdett énekelni. Nem tudom, mért. Biztos danolászni volt kedve, mondjuk nem bántam. Régebben mikor a homokozóban ültünk, és egy kisgyerek elvette a piros kis homokozó lapátom sírni kezdtem, de ő odajött hozzám átölelt, s megvigasztalt. Majd visszaszerezte a kis lapátot. Jiyong-al elég sok időt töltöttünk el régen, de ez megváltozott akkor mikor elment a YG-hez. Azóta alig találkoztunk, de ha igen, akkor sokat beszélgettünk. Nem voltunk összenőve mint a sziámi ikrek, de azt tudni kell, hogy ha valamelyikünk bajban volt, mindig segítettünk a másiknak.
Amíg drágalátos ismerősöm dalolászott én elbóbiskoltam, s már csak arra keltem fel, hogy valami ismeretlen hang megszólalt a fülem mellett. Ijedten pattannak ki szemeim, majd nézek körül. Ekkor veszem észre, hogy Ő is elaludt, majd oldalra nézek, s észreveszem, hogy az ő mobilja zenél. Gyorsan felkapom, majd beleszólok.
- Igen? Kwon Jiyong telefonja - szólalok meg.
- Ki vagy? Mért nem ő vette fel? - hallok meg egy nyávogós hangot a vonal másik feléről.
- Öm.. egy régi ismerőse, ha nagyon érdekli önt. Azért mert éppen alszik - válaszolom.
- Értem, de mért nálad alszik? - még mindig ez a hang. Fáj már a fülem, pedig alig beszélek vele tíz másodperce.
- Az nem önre tartozik, hölgyem - nem tudtam kivel beszélek, ezért inkább illedelmesen válaszoltam. Nem ám valami fontos emberke én meg itt letegezem.
- Rendben. Kérlek, add át neki, hogy sajnálom amiért nem tudtam elmenni a találkozóra, de fontos dolgom akadt - ez a nyivákolás, ááááá.
- Óh, szóval te vagy az aki miatt lehet megfog betegedni - morogtam. Most már nem kell félnem attól, hogy valami fontos személy.
-chh - fújtatott - méég is … mi a … - nem bírta befejezni, mert rányomtam a telefont. Nem érdekel a vinnyogása csak az, hogy Jiyong egy tuskó amiért egy ilyen ember miatt fagyoskodott. Biztos csak ágyba akarta vinni.~ Arra lettem figyelmes, hogy Jiyong mozgolódik, majd kinyitja szemeit. Mosolyog egyet, aztán felül.
- Kerestek - mosolygok.
- Oh, igen? És ki? - kérdezte álmos hangon.
- Az a nő akivel találkád lett volna - vontam vállat.
- Uhm. Értem - vakarta tarkóját.
- Csak megakartad fektetni Karácsony alkalmából, ugye? - nevettem ki, mire ő csak félve vissza mosolygott - tudtam - ültem le mellé.
- Túl jól ismersz.
- És ez baj? - kérdeztem.
- Nem, egyáltalán nem - ölelt át - örülök, hogy ilyen barátom van mint te - somolygott.
- Én is - öleltem vissza.
- Amúgy... ugye tudod, hogy reggel van?
- Igen, tudom. Ne nézz ennyire hülyének - vontam fel a szemöldököm.
- Boldog Karácsonyt - adott egy puszit a homlokomra, mire én csak elvigyorodtam.
- Neked is, pabo - bokszoltam bele vállába, de csak gyengén.
- Amúgy... a barátod nem látogat meg? - tette fel hirtelen a kérdést.
- Hogy mim? - néztem rá meglepődve.
- Hát, a barátod.. tudod.. szerelmed … stb - magyarázta.
- Ez költői kérdés volt. Nincs barátom.
- …...óóóóóóóóóóóóóóóóó........ - érdekes válasz.
- Mi van?
- Semmi - az az idióta vigyor, néha idegesít, de hát ő Jiyong.
- Jaja - álltam fel a kanapéról - nem vagy éhes? - kiabáltam ki a konyhából.
- Deeeeee~ - kiabált vissza, majd hallottam, hogy ugrándozik. Mikor a konyha bejárata felé kaptam a fejem egy szökdécselő, fülig érő szájú Jiyong-al találtam szemben magam.
- Mikor lesz már kész? - ült le az asztalhoz, s úgy viselkedett mint egy nagyra nőtt gyerek.
- Nyugi, mindjárt - amint kimondtam készen is lett a reggeli. Gyorsan leraktam az asztalra, majd neki álltunk falatozni.
- Fini - nyammogott.
- Köszönöm.
- Uhm - nyelte le a tésztát - gyere el hozzám. Valamit szeretnék neked adni - ledöbbentem. Akkor ezek szerint nem csak én vettem, készítettem neki ajándékot? Gondoltam, hogy meglátogatom az Ünnep alkalmából, de nem tudtam, hogy ő is gondolt rám.
- Ööö... rendben.
Miután a reggelivel végeztünk gyorsan elmosogattam, majd felöltöztem, és már indultunk is Jiyong lakására. Persze gyorsan. Nem akartam hogy megfázzon.... még jobban. Este körülbelül ötször keltem fel azért mert tüsszent. Épp beértünk a nappaliba mikor GD megint tüsszentett. - Egészségedre. Látod, így jár az aki egy szál pólóba és vékony kis pulcsiban megy ki a hidegre! - szidtam le.
- Jó..jó.. ne egyél meg.... anyuci - az utolsó szót kicsit gúnyosan mondta, de tudtam, hogy csak viccel. Mielőtt elindultunk volna a kis táskámba még betettem az ajándékot, így ezzel sem lesz probléma. Egyszerre ajándékozzuk meg egymást. Remek lesz.
- Mindjárt jövök. Addig foglalj helyet - ezzel el tűnt az egyik szobába. Én úgy tettem ahogy kért. Leültem kanapéra, és vártam, hogy mikor fog végre kijönni abból a fránya szobából.
- Itt vagyooook - jött ki vidáman.
- Azt hittem már soha nem jössz - néztem rá.
- Bocsi, csak meg kellett nézzem, hogy … hagyjuk - hagyta abba mondani valóját. Nem kérdeztem. Tudtam, hogy ha akarja majd elmondja. Gyorsan kimentem az előszobába behoztam a táskámat, majd ránéztem.
- Tudod, én is szeretnék neked valamit adni - ezzel kihúztam a táskából a kis dobozkát - tessék - nyújtottam át neki. Jiyong szinte szét tépte a csomagolást, majd kinyitotta. Mikor először meglátta, hogy mit kapott elnevette magát, majd megölelt.
- Köszönöm. Ez... tényleg egyedi - nevetett még mindig.
- Nem tehetek róla. Csak ilyen képünk volt. Valahogy mindig hülye fejet vágtunk - fintorogtam.
- Nem baj. Nekem így is nagyon tetszik, és így egyedi. Egy kis bögre amin mi vagyunk, tetszik. Köszönöm SungGi.
- Örülök. Remélem nem fogod eltörni - mordultam rá - tudom, hogy mindent összetörsz.
- Tudod, ebből még inni sem fogok. Kiteszem az éjjeliszekrényemre és onnan el nem veszem!
- Na, ez egy remek ötlet - kuncogtam. -
Tudom - kicsit kihúzta magát, így még magasabb volt nálam.
- Jó, nem kell kihúzd magad. Tudom, hogy kicsi vagyok. Nem kell incselkedni - puffogtam.
- Bocsi - húzta össze magát - ez a tiéd - adta oda kezembe.
Én is gyorsan kibontottam, majd jó alaposan megnéztem a kis díszpárnát. Mikor kicsit voltunk olyan kép is van. Pont a kis piros homokozó lapáttal játszunk. A másikon épp a nagymamámnak segítünk almás pitét sütni, de ott már kicsit nagyobbak voltunk. És még pár kép. És a legutolsó; körülbelül öt hónapja készülhetett ahol épp röhögve nézünk a kamerába. Csodálatos kép.~ Ahogy néztem a képeket felelevenültek bennem a régi emlékek, és akarva akaratlanul is kicsordultak a könnyeim.
- Hééé.. most mi van? - ijedt meg.
- Nyugi, semmi rossz. Csak boldog vagyok - törölgettem mosolyogva könnyeimet.
- Jaj, na gyere ide - ezzel a mozdulattal megölelt, én pedig mellkasába fúrtam fejem. Mélyen beszippantottam illatát. Boldog voltam. Még ha nem is a szüleimmel töltöttem, akkor is. Mivel Jiyong olyan mintha a bátyám lenne. Hirtelen eltolt magától, majd adott egy puszit az arcomra.
- Pabo - borzolta össze hajam, mire csak gonoszan elmosolyodtam. Jiyong vette a lapot és elkezdett futni a házban.
- Most meghalsz Kwon Jiyong! - kiáltottam utána - tudod, hogy utálom, ha a hajamhoz érnek! - futottam be utána a szobába.~
- Azt hittem már soha nem jössz - néztem rá.
- Bocsi, csak meg kellett nézzem, hogy … hagyjuk - hagyta abba mondani valóját. Nem kérdeztem. Tudtam, hogy ha akarja majd elmondja. Gyorsan kimentem az előszobába behoztam a táskámat, majd ránéztem.
- Tudod, én is szeretnék neked valamit adni - ezzel kihúztam a táskából a kis dobozkát - tessék - nyújtottam át neki. Jiyong szinte szét tépte a csomagolást, majd kinyitotta. Mikor először meglátta, hogy mit kapott elnevette magát, majd megölelt.
- Köszönöm. Ez... tényleg egyedi - nevetett még mindig.
- Nem tehetek róla. Csak ilyen képünk volt. Valahogy mindig hülye fejet vágtunk - fintorogtam.
- Nem baj. Nekem így is nagyon tetszik, és így egyedi. Egy kis bögre amin mi vagyunk, tetszik. Köszönöm SungGi.
- Örülök. Remélem nem fogod eltörni - mordultam rá - tudom, hogy mindent összetörsz.
- Tudod, ebből még inni sem fogok. Kiteszem az éjjeliszekrényemre és onnan el nem veszem!
- Na, ez egy remek ötlet - kuncogtam. -
Tudom - kicsit kihúzta magát, így még magasabb volt nálam.
- Jó, nem kell kihúzd magad. Tudom, hogy kicsi vagyok. Nem kell incselkedni - puffogtam.
- Bocsi - húzta össze magát - ez a tiéd - adta oda kezembe.
Én is gyorsan kibontottam, majd jó alaposan megnéztem a kis díszpárnát. Mikor kicsit voltunk olyan kép is van. Pont a kis piros homokozó lapáttal játszunk. A másikon épp a nagymamámnak segítünk almás pitét sütni, de ott már kicsit nagyobbak voltunk. És még pár kép. És a legutolsó; körülbelül öt hónapja készülhetett ahol épp röhögve nézünk a kamerába. Csodálatos kép.~ Ahogy néztem a képeket felelevenültek bennem a régi emlékek, és akarva akaratlanul is kicsordultak a könnyeim.
- Hééé.. most mi van? - ijedt meg.
- Nyugi, semmi rossz. Csak boldog vagyok - törölgettem mosolyogva könnyeimet.
- Jaj, na gyere ide - ezzel a mozdulattal megölelt, én pedig mellkasába fúrtam fejem. Mélyen beszippantottam illatát. Boldog voltam. Még ha nem is a szüleimmel töltöttem, akkor is. Mivel Jiyong olyan mintha a bátyám lenne. Hirtelen eltolt magától, majd adott egy puszit az arcomra.
- Pabo - borzolta össze hajam, mire csak gonoszan elmosolyodtam. Jiyong vette a lapot és elkezdett futni a házban.
- Most meghalsz Kwon Jiyong! - kiáltottam utána - tudod, hogy utálom, ha a hajamhoz érnek! - futottam be utána a szobába.~
Categories:
Jiyong.