Dasi Ssaul Mombulim-eul Chimyeon! III. [Gikwang B2ST.♥].~



Kíváncsian vártad, hogy mikor fog megszólalni, de nem tette. Mi a fene ütött ebbe? Csak bámult maga elé, s azt se tudta szerintem hol van.
- Gikwang - szólítottad meg. 
- Tessék? - nézett rád.
- Mondom; Milyen az igazi Gikwang? - ismételted meg magad. 
- Nem tudom. Talán kicsit nagyképű, de még is kedves. Bolondos, mint ahogy a videókban is, az nem csak színjáték. Nem szereti, ha körülrajongják. Szeret egyedül lenni, mikor szomorú -  kezdett el beszélni, kissé a hangja bánatos volt, nem tudtad pontosan,hogy  mért. Ahogy mesélt.... olyan más volt. A kamerák előtt csak a vidám énjét mutatja, meg hogy milyen boldog, de valójában nem teljesen. Mondjuk... kamerák előtt mindenki, szerintem egy életvidám ember, de mögötte pedig ... kitudja(!?) Mire befejezte a beszélést, teljesen megértetted. De még mindig nem érted, hogy a találkozásotokkor mért volt olyan rideg.. hiszen te nem ártottál neki, vagyis nem tudsz róla. Na, mindegy. Nem foglalkozol vele, majd lesz ami lesz. Viszont most, hogy kicsit jobban megismerted,  barátok is lehetnénk.... ha ő is akarná. 
- Értem - ennyi volt amit tudtál mondani - örülök, hogy elmondtad. Most már értem, hogy milyen vagy valójában. Örülök, hogy nem olyan .... hagyjuk - eresztettél egy félmosolyt. Látta rajtad, hogy nem szeretnéd folytatni, nem is erősködött. Miközben Kiki mesélt kihozták az ételt amit rendeltetek így közben lassan tudtatok falatozni is.

***

Vacsora után Gikwang felajánlotta, hogy haza kísér, mivel nem akartál taxizni, a fiúk pedig nem értek már rá, és velük sem nagyon akartál menni, hanem sétálni szerettél volna. Ezért belementél. Még sem ajánlatos egyedül sétálni az után, főleg nem egy lánynak. 
- Tudod, elég érdekes volt, hogy a fiúknak azokat a kérdéseket feltetted - nevetett. 
- Bocsi, csak kíváncsi voltam - vontál vállat. Az egész vacsora időt, és az egész haza fele utat végig beszélgettétek, de nem bántad egyáltalán, nem. Egyre jobban élvezteműd a társaságát, ami kicsit érdekes volt számodra. Főleg mikor a szíved hevesebben kezdett el dobogni. Furcsa érzés. Ilyet még nem éreztél. Vagy is... érezted már, de nagyon régen, és nem ilyen "háttérrel", hanem ott egy szoros kapcsolat már meg volt, de itt... lehet az is közre játszik, hogy az egyik nagy kedvenced? Nem tudod, de nagyon idegesít ez az érzés. Nem szeretnéd ezt érezni, mert tudod, hogy utána fájna, de már nem tudsz mit tenni, sajnos. Ha egyszer előjön , akkor nem megy el hamar. Te ezt már csak tudod. 
- Ez a házad, nem? - zökkentett ki. 
- Oh, igen - észre se vetted, hogy megérkeztetek annyit járt a szátok, hogy csak na... aztán pedig gondolataidba merülve ballagtál tovább - köszönöm, hogy haza kísértél. Nagyon jól éreztem magam - mosolyogtál rá, s már épp indultál volna be, mikor Ő vissza rántott, s karjaiba zárt. A hirtelen jött közelségtől kicsit zavarba jöttél, majd felemelted a fejem, de lehet nem kellett volna.
Gikwang ajkait sajátodra helyezte, majd ott tartotta pár másodpercre. Reagálni sem tudtál olyan gyorsan történtek az események, csak arra eszméltél fel, hogy elválik szádtól, majd mosolyogva int, s elmegy.

Szédelegve bicegtél  be a házba, majd nem foglalkozva semmivel levetted tappancsaidról a cipőt, majd befutottál a szobába, s bevágódtál az ágyba. Ekkor jött egy SMS-ed. Ez állt benne; Ugye tudod, hogy mostantól a barátnőm vagy?;) 
Teljesen leblokkoltál , s csak egy sikkantás csúszott ki ajkaid közül, majd elkezdtél forgolódni az ágyon. Miután ki fárasztottad magad, -ennél is jobban - kezedbe vetted mobilod, s válaszoltál; Most már igen :3 


THE END..!!!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
nos, remélem mindenkinek tetszett.^^
Köszönöm mindenkinek aki olvasta.^^ Véleményeket :3
Kamsahamnida♥ ~..메리크리스마스..! :3♥ = Boldog Karácsonyt...! :3♥
Bye☻ Jó éjt.:3

Read More ...

0 megjegyzés

Saranghae 1.rész [Jiyong.~♥]



Újabb fárasztó próba, és újabb fárasztó nap. Már egyszerűen nem tudok mit kezdeni magammal. Alig van 5 órám aludni, de abból csak 4-et vagy 4,5-t alszok, hiszen mikor haza esek még fürdök, és be kapok valamit. Örülök, ha BinBin-el tudok váltani két szót, hiszen Ő már alszik mikor én haza érek. Viszont, az elkövetkező hétben nem kell semmit csinálnunk. Mivel kaptunk egy kis pihenőt ami 7 napig tart. Elképesztően boldog voltam. Végre nem kell korán kelnem, addig alszok ameddig szeretnék, végre egy kis időt tölthetek a barátnőmmel. Csodálkozok, hogy még nem vágta a fejemhez a dolgokat, mint pl; nem foglalkoztam mostanában sokat vele.. stb.. Nem az én hibám ezt ő is tudja, és örülök, hogy olyan lány van mellettem aki megérti a helyzetemet , ezért nagyon hálás vagyok neki.~

Este 9 óra van, és én itthon vagyok. Ez se mindennapi. 
- Oh - jött be BinBin a nappaliba - hát te? - kérdezte mosolyogva - hogy-hogy ilyen korán itthon vagy? 
- Meglepetés - öleltem meg - ezen a héten itthon leszek - mosolyogtam. 
- Tényleg? - hangja még vidámabb lett, mint eddig volt.
- Ühüm... - motyogtam nyakába. 
- Ez remek. Akkor.. egész héten velem leszel? - húzódott el tőlem, de csak, hogy szemembe tudjon nézni. Szemei csillogtak az örömtől, mire nekem arcomon mosolyom még nagyobb lett, de imádom ezt a lányt.!
Semmi jelzés nélkül fogtam magam, s rátapadtam ajkaira. Kicsit meg is lepődött, de egyből viszonozta csókom.
De hiányzott már! ~ A szoba csendjét a mi cuppogásunk törte meg. Egyszerűen nem bírtam betelni vele, de levegő hiány miatt muszáj voltam elválni tőle. 
- Jiyong, álmos vagyok - nézett rám.
- Menjünk fürödjünk meg, aztán dőljünk be az ágyba. Mit szólsz hozzá? - néztem rá - egy meleg fürdő, csak veled - suttogtam fülébe miközben felhúztam az ágyról, s elindultam vele, kézen fogva a fürdőszobába.
Beállítottam a víz hőmérsékletét, majd míg vártunk, hogy a kád feltöltődjön levettük a felesleges ruhákat, közben egy-két csók is elcsattant. 

BinBin az ölemben ült miközben én nyakát csókolgattam, s hasát simogattam. Nem akartam semmi mást, csak karjaim közt tartani, s csókolgatni. Már nagyon ki voltam rá éhezve. Mondjuk, jól esett volna egy jó kis szex, de nem. Még nem. Itt van az egész hét.~ Van idő. 
Erre a gondolatra elmosolyodtam amit Ő is észrevett így rám nézett.
- Min mosolyogsz? 
- Semmi, semmi - tértem vissza előző cselekedetemhez, de ő megfogta kezem, s elhúzta fejét, hogy ne férjek hozzá finom nyakához.
- Naaa - mordultam fel szomorúan, de ő csak vigyorgott mint a tejbe-tök. Megfordult, hogy velem szembe legyen, majd beleült az ölembe.
Na, neee, kérlek... neee.~ Elég érdekes arcot vághattam , mert csak azt hallottam, hogy kuncog egyet.
- Na, mi van? Csak nem tetszik? - szemeim eddig csukva voltak, de most egyből kipattantak, hiszen megmozdult, így ágyékom övéhez ért. 
- Fejezd be, légyszíves - néztem rá kérlelően, de csak megrázta a fejét, majd még egyszer megmozdult.
- Nem mondom még egyszer - néztem rá, de úgy tett mintha meg sem hallotta volna.
Rendben, te akartad. 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Ennyire futotta. xD Jóéjt.><
véleményt pls. xD
Bye♥
Read More ...

2 megjegyzés

Jiyong Novella.~♥





  Ez az ötödik éve, annak, hogy a szüleim nem velem töltik a Karácsonyt. Mindig megígérik, hogy most biztosan haza tudnak jönni, de soha nem tartják be. Ezért inkább kapok egy-egy SMS-t, hogy ne haragudjak. Persze, én hülye azt válaszolom, hogy ; "nincs baj. Megleszek egyedül is." Holott... nagyon is bánt a dolog! Hiába vagyok 22 éves, akkor is a családommal szeretném tölteni az év egyik legszebb napját.~ Utálom, hogy apáméknak mindig fontosabb a munka mint a lányuk. Fáj, el nem tudom mondani mennyire.
     Most éppen a kanapén ülök, és csak nézek kifele a fejemből. Hiába megy a televízió, egyszerűen nem tudok rá koncentrálni, csak a nagyi almás pitéjére, aminek elképesztően finom fahéj illata van. Még a nyál is összefut számban, ha arra gondolok, hogy azt majszolgatom miközben ülök a meleg kandalló mellett, s hallgatom ahogy anya gyerekkoráról mesél. Úgy döntöttem, hogy elmegyek hozzá, és meglátogatom. Ha már a rokonság többi tagjával nem tudok lenni. Igaz, nem alszok ott, de még is csak örülnének a látogatásomnak. Boldogan pattantam fel a kanapéról, majd indultam el a szobámba felöltözni, hiszen pizsamában nem ajánlatos kimenni a hidegbe.  Először egy vastag harisnyát vettem fel, majd rá az egyik kedvenc farmeromat. Egy zöld hosszú ujjút, amin egy pingvin volt - pororo. Aztán rá egy kötött pulcsit amit még anyám egyik ismerősének a felesége kötött. Ezt a pulcsit is nagyon szerettem. Jó meleg volt. Felvettem a csizmám, ami nem volt túl bonyolítva csak egy snassz fekete kis cipellő volt. Még feldobtam magamra a sálamat, sapkámat. Kiléptem az ajtón, amit magam mögött be is zártam.  

Nem szeretek egyedül mászkálni este, de most nem érdekelt. Szerettem volna végre megölelgetni a nagyikámat és a papámat. A házhoz vezető úton egy parkon kellett át menni, de mikor áthaladtam - volna - rajta, akkor észrevettem, hogy nem vagyok egyedül. Nem tudtam, hogy féljek vagy ne, ezért inkább halkabban kezdtem próbáltam menni, de nem nagyon jött össze. Mikor közelebb értem a parkban lévő lámpák megvilágították arcát. Így felismertem.  
- Jiyong? - lepődtem meg.  
- Hm? - pillantott fel, miközben a padon kuporgott.  Biztos nem ismerte meg a hangom. Szája tiszta lila volt, és ahogy elnéztem nem volt valami rétegesen felöltözve.  -
 Mit csinálsz te itt?  
- Ki vagy? - nézett szemembe, ekkor láttam rajta, hogy felismert - oh.. S..SungGi?  
- Igen - mosolyogtam - mit csinálsz itt? - ismételtem meg magam - és... mért nem vagy rendesen felöltözve, ha már kint vagy? - kicsit anyáskodó lehettem, de nem akarom, hogy lebetegedjen. 
 - Tudod, ez hosszú - remegett meg.  
- Tudod mit... gyere - segítettem fel a padról. Asszem ma nem látogatom meg a nagyiékat.  
- H..Hová megyünk? - teljesen át volt fagyva.  
- Hozzám, de most gyere. Ne beszélj - szóltam rá. Még jó, hogy ez a liget a házam közelében van. 
Miután kinyitottam az ajtót, s beengedtem Ji-t, elmentem a konyhába, hogy csináljak neki egy pohár forró-csokit. Az majd felmelegíti. Jiyong leült a kanapéra, s még mindig vacogva nézett rám. Szája még mindig lilás volt, de már nem annyira. 
A meleg, gőzölgő italt kivittem neki, majd letettem az asztalra. Adtam neki egy takarót, jól bebugyoláltam vele, majd kezébe nyomtam a forró folyadékot, s csak figyeltem ahogy próbálja kortyolgatni. Kicsit lehet melegre sikeredett.  
- Köszönöm - kocogtak fogai.  
- Ne köszönd, inkább idd meg - mosolyogtam. Csak bólintott, majd visszafordult bögréjéhez.   
- Na, most hogy megittad... elmesélheted, mit csináltál te ott - motyogtam.  - Hát, tudod. Úgy volt, hogy ma lesz egy találkám. Az a személy azt mondta, találkozzunk a parkban aztán felmegyünk hozzám. De nem jött el. Én pedig vártam, s vártam, de semmi nem történt. Még egy fránya üzenetet sem bírt írni, hogy "bocsi, nem érek rá ma" vagy valami - morogta - holnap Karácsony, és én megint egyedül ülhetek a kanapémon, és a macimat szorongatva nézem majd az ünnepi Műsorokat amit leadnak. Aztán a mackókám is megunja, és megint egyedül maradok - kicsit mérges... azaz.. inkább szomorú.  
- Egy cipőben járunk - surrogtam halkan.  
- Hogy érted?  
- Tudod, mondtam , hogy alig várom már, apámék érkezését - ekkor bólintott - nos, mint mindig most sem jönnek haza! 
 - Oh - csak ennyit tudott mondani, majd kibugyolálta magát a paplan alól, letette az üres bögrét az üveg lapra, majd kezét felém nyújtotta. Értetlenül pislogtam rá, majd mikor rám mosolygott vettem a lapot, s mellé ültem. Szorosan átkarolta vállam, majd elkezdett énekelni. Nem tudom, mért. Biztos danolászni volt kedve, mondjuk nem bántam. Régebben mikor a homokozóban ültünk, és egy kisgyerek elvette a piros kis homokozó lapátom sírni kezdtem, de ő odajött hozzám átölelt, s megvigasztalt. Majd visszaszerezte a kis lapátot. Jiyong-al elég sok időt töltöttünk el régen, de ez megváltozott akkor mikor elment a YG-hez. Azóta alig találkoztunk, de ha igen, akkor sokat beszélgettünk. Nem voltunk összenőve mint a sziámi ikrek, de azt tudni kell, hogy ha valamelyikünk bajban volt, mindig segítettünk a másiknak.
      Amíg drágalátos ismerősöm dalolászott én elbóbiskoltam, s már csak arra keltem fel, hogy valami ismeretlen hang megszólalt a fülem mellett. Ijedten pattannak ki szemeim, majd nézek körül. Ekkor veszem észre, hogy Ő is elaludt, majd oldalra nézek, s észreveszem, hogy az ő mobilja zenél. Gyorsan felkapom, majd beleszólok.  
- Igen? Kwon Jiyong telefonja - szólalok meg.  
- Ki vagy? Mért nem ő vette fel? - hallok meg egy nyávogós hangot a vonal másik feléről.  
- Öm.. egy régi ismerőse, ha nagyon érdekli önt. Azért mert éppen alszik - válaszolom. 
- Értem, de mért nálad alszik? - még mindig ez a hang. Fáj már a fülem, pedig alig beszélek vele tíz másodperce.  
- Az nem önre tartozik, hölgyem - nem tudtam kivel beszélek, ezért inkább illedelmesen válaszoltam. Nem ám valami fontos emberke én meg itt letegezem.  
- Rendben. Kérlek, add át neki, hogy sajnálom amiért nem tudtam elmenni a találkozóra, de fontos dolgom akadt - ez a nyivákolás, ááááá.  
- Óh, szóval te vagy az aki miatt lehet megfog betegedni - morogtam. Most már nem kell félnem attól, hogy valami fontos személy. 
-chh - fújtatott - méég is … mi a … - nem bírta befejezni, mert rányomtam a telefont. Nem érdekel a vinnyogása csak az, hogy Jiyong egy tuskó amiért egy ilyen ember miatt fagyoskodott. Biztos csak ágyba akarta vinni.~  Arra lettem figyelmes, hogy Jiyong mozgolódik, majd kinyitja szemeit. Mosolyog egyet, aztán felül.  
- Kerestek - mosolygok.  
- Oh, igen? És ki? - kérdezte álmos hangon.  
- Az a nő akivel találkád lett volna - vontam vállat. 
- Uhm. Értem - vakarta tarkóját.  
- Csak megakartad fektetni Karácsony alkalmából, ugye? - nevettem ki, mire ő csak félve vissza mosolygott - tudtam - ültem le mellé.  
- Túl jól ismersz.  
- És ez baj? - kérdeztem.  
- Nem, egyáltalán nem - ölelt át - örülök, hogy ilyen barátom van mint te - somolygott.  
- Én is - öleltem vissza.  
- Amúgy... ugye tudod, hogy reggel van?  
- Igen, tudom. Ne nézz ennyire hülyének - vontam fel a szemöldököm.  
- Boldog Karácsonyt - adott egy puszit a homlokomra, mire én csak elvigyorodtam.  
- Neked is, pabo - bokszoltam bele vállába, de csak gyengén.  
- Amúgy... a barátod nem látogat meg? - tette fel hirtelen a kérdést.  
- Hogy mim? - néztem rá meglepődve. 
- Hát, a barátod.. tudod.. szerelmed … stb - magyarázta. 
- Ez költői kérdés volt. Nincs barátom.  
- …...óóóóóóóóóóóóóóóóó........  - érdekes válasz.  
- Mi van?  
- Semmi - az az idióta vigyor, néha idegesít, de hát ő Jiyong.  
- Jaja - álltam fel a kanapéról - nem vagy éhes? - kiabáltam ki a konyhából. 
- Deeeeee~ - kiabált vissza, majd hallottam, hogy ugrándozik. Mikor a konyha bejárata felé kaptam a  fejem egy szökdécselő, fülig érő szájú Jiyong-al találtam szemben magam. 

- Mikor lesz már kész? - ült le az asztalhoz, s úgy viselkedett mint egy nagyra nőtt gyerek.  
- Nyugi, mindjárt - amint kimondtam készen is lett a reggeli. Gyorsan leraktam az asztalra, majd neki álltunk falatozni.  
- Fini - nyammogott.  
- Köszönöm.  
- Uhm - nyelte le a tésztát - gyere el hozzám. Valamit szeretnék neked adni - ledöbbentem. Akkor ezek szerint nem csak én vettem, készítettem neki ajándékot? Gondoltam, hogy meglátogatom az Ünnep alkalmából, de nem tudtam, hogy ő is gondolt rám.  
- Ööö... rendben.
   Miután a reggelivel végeztünk gyorsan elmosogattam, majd felöltöztem, és már indultunk is Jiyong lakására. Persze gyorsan. Nem akartam hogy megfázzon.... még jobban. Este körülbelül ötször keltem fel azért mert tüsszent. Épp beértünk a nappaliba mikor GD megint tüsszentett.  
- Egészségedre. Látod, így jár az aki egy szál pólóba és vékony kis pulcsiban megy ki a hidegre! - szidtam le.  
- Jó..jó.. ne egyél meg.... anyuci - az utolsó szót kicsit gúnyosan mondta, de tudtam, hogy csak viccel. Mielőtt elindultunk volna a kis táskámba még betettem az ajándékot, így ezzel sem lesz probléma. Egyszerre ajándékozzuk meg egymást. Remek lesz.  
- Mindjárt jövök. Addig foglalj helyet - ezzel el tűnt az egyik szobába. Én úgy tettem ahogy kért. Leültem kanapéra, és vártam, hogy mikor fog végre kijönni abból a fránya szobából. 

- Itt vagyooook - jött ki vidáman. 
- Azt hittem már soha nem jössz - néztem rá.  
- Bocsi, csak meg kellett nézzem, hogy … hagyjuk - hagyta abba mondani valóját. Nem kérdeztem. Tudtam, hogy ha akarja majd elmondja. Gyorsan kimentem az előszobába behoztam a táskámat, majd ránéztem.  
- Tudod, én is szeretnék neked valamit adni - ezzel kihúztam a táskából a kis dobozkát - tessék - nyújtottam át neki. Jiyong szinte szét tépte a csomagolást, majd kinyitotta. Mikor először meglátta, hogy mit kapott elnevette magát, majd megölelt.  
- Köszönöm. Ez... tényleg egyedi - nevetett még mindig.  
- Nem tehetek róla. Csak ilyen képünk volt. Valahogy mindig hülye fejet vágtunk - fintorogtam. 
- Nem baj. Nekem így is nagyon tetszik, és így egyedi. Egy kis bögre amin mi vagyunk, tetszik. Köszönöm SungGi. 
- Örülök. Remélem nem fogod eltörni - mordultam rá - tudom, hogy mindent összetörsz.  
- Tudod, ebből még inni sem fogok. Kiteszem az éjjeliszekrényemre és onnan el nem veszem!  
- Na, ez egy remek ötlet - kuncogtam. -
 Tudom - kicsit kihúzta magát, így még magasabb volt nálam.  
- Jó, nem kell kihúzd magad. Tudom, hogy kicsi vagyok. Nem kell incselkedni - puffogtam.  
- Bocsi - húzta össze magát - ez a tiéd - adta oda kezembe. 
Én is gyorsan kibontottam, majd jó alaposan megnéztem a kis díszpárnát.  Mikor kicsit voltunk olyan kép is van. Pont a kis piros homokozó lapáttal játszunk. A másikon épp a nagymamámnak segítünk almás pitét sütni, de ott már kicsit nagyobbak voltunk. És még pár kép. És a legutolsó; körülbelül öt hónapja készülhetett ahol épp röhögve nézünk a kamerába. Csodálatos kép.~ Ahogy néztem a képeket felelevenültek bennem a régi emlékek, és akarva akaratlanul is kicsordultak a könnyeim.  
- Hééé.. most mi van? - ijedt meg. 
 - Nyugi, semmi rossz. Csak boldog vagyok - törölgettem mosolyogva könnyeimet.  
- Jaj, na gyere ide - ezzel a mozdulattal megölelt, én pedig mellkasába fúrtam fejem. Mélyen beszippantottam illatát. Boldog voltam. Még ha nem is a szüleimmel töltöttem, akkor is. Mivel Jiyong olyan mintha a bátyám lenne. Hirtelen eltolt magától, majd adott egy puszit az arcomra. 
- Pabo - borzolta össze hajam, mire csak gonoszan elmosolyodtam. Jiyong vette a lapot és elkezdett futni a házban.
     - Most meghalsz Kwon Jiyong! - kiáltottam utána - tudod, hogy utálom, ha a hajamhoz érnek! - futottam be utána a szobába.~ 


Read More ...

0 megjegyzés